Elektromos bringákra ad támogatást az ITM, hétfőtől lehet pályázni

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. november 22.

Belpol

Őrületes bringagép.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a környezetkímélő közlekedést és az elektromobilitást próbálja ösztönözni: összesen 1 milliárd forint támogatást biztosít elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlásához.

A havi rendszerességgel meghirdetett pályázatok első időszaka november 23-án kezdődik és november 27-én ér véget, a program pedig 2021. október 29-ig tart - vagy a keretösszeg kimerüléséig, írják közleményükben.

A kiírás szerint magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen elektromos rásegítésű kerékpárokhoz, elsősorban munkába járásuk megkönnyítése érdekében.

A pályázat benyújtásához ennek megfelelően munkaviszonyt vagy jövedelmet igazoló dokumentumot kell csatolni.

A támogatás a jármű értékének legfeljebb felére biztosítható, pedálszenzoros kerékpárok esetében 90 ezer, nyomatékszenzoros kerékpároknál 150 ezer forintig. A nyomatékszenzoros járművek árkorlátja 900 ezer forint, a pedálszenzorosoké 400 ezer forint, ezen felül további műszaki, környezetvédelmi követelményeknek is eleget kell tenniük - ismertették.

A közleményben Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár kifejtette: az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésének támogatásával csökkenhet a kevésbé környezetkímélő közúti autóforgalom, tisztább és jobb minőségű lehet a levegő a településeken.

Az adminisztráció egyszerűsítése és gyorsítása céljából a pályázati dokumentumok a korábbi kiírásokkal azonos módon, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatók be - hívta fel a figyelmet az ITM.

Hozzátették: az egyes pályázatbenyújtási szakaszok lezárultát követően a lebonyolító IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. húsz munkanapon belül dönt a pályázat támogathatóságáról. Ezután újabb 10 munkanapon belül, a pályázati portálon keresztül adják ki a vásárláshoz szükséges támogatási okiratot a nyertes pályázónak.

E-bike, az elérhetetlen

Az e-bike-ok, vagyis az elektromos biciklik egyre klasszabbak, legyen szó túrázásról, városi közlekedésről vagy akár extrém sportról. Szóval fejlődik, fejlődik, de még mindig nehéz, és nagyon drága. Az „igazi" bringához képest a leglényegesebb különbség természetesen az elektromos motor a hozzá való akksival. Régebben persze nem volt lítiumion akkumulátor, viszont az e-bike története az 1800-as évek végéig nyúlik vissza.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.