Elhunyt Fülepp Klára, Antall József özvegye

  • narancs.hu
  • 2022. március 31.

Belpol

A néhai miniszterelnök felesége, az Antall József Tudásközpont alapítója 87 éves volt.

Életének 88. évében elhunyt Dr. Antall Józsefné, Fülepp Klára, a néha miniszterelnök felesége, az Antall József Tudásközpont alapítója – közölte az intézet március 30-án este.

Fülepp Klára 1952-ben házasodott össze Antall Józseffel, két fiuk született, György és Péter.

Fülepp Klára már nyugdíjas volt, amikor a férjét megválasztották a rendszerváltás utáni Magyarország első miniszterelnökének, írja a a Telex. Kerülte a nyilvánosságot, nem szeretett szerepelni. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke A Facebookon közzétett búcsúztatójában azt írja róla:

„Kevesen ismerték Őt, hiszen szerénysége nem is engedte volna, hogy first lady szerepében tetszelegjen. Akik viszont ismertük tudjuk, hogy egy nagyszerű, szeretettel teljes édesanya és feleség távozott közülünk. Szegényebbek lettünk.”

Az Antall József Tudásközpont megemlékezésében pedig az szerepel: "Köszönettel tartozunk Klára asszony áldozatos munkájáért, amelyet a nemzet szolgálatában, az antalli örökség megőrzése érdekében végzett az elmúlt évtizedekben".

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.