Elhunyt Tolna megye főispánja

  • narancs.hu
  • 2025. február 8.

Belpol

Péntek este még a kormányhivatal farsangi mulatságán vett részt. 

Szombaton hajnalban váratlanul elhunyt dr. Horváth Kálmán, Tolna megye főispánja – értesült a teol. A lap szerint a tragikus hír megrázta a megye közéletét, mert péntek este még a Tolna Vármegye Kormányhivatal farsangi mulatságán vett részt, amelyről közösségi oldalán is megosztott képeket. 2014 óta állt a térség közigazgatásának élén. 

 
Dr. Horváth Kálmán Fotó: kormanyhivatalok.hu
 

Dr. Horváth Kálmán Gábor 1958. január 25-én született Szekszárdon. Jogászi pályafutását 1982-ben kezdte, ekkor tett államvizsgát, majd két évvel később jogi szakvizsgát szerzett. Ügyvédként dolgozott, először a Szekszárdi 2. számú Ügyvédi Munkaközösség tagjaként, majd 1991-től saját ügyvédi irodát vezetett egészen 2014-ig.

Horváth Kálmán a közéletben is aktív szerepet vállalt. 2006 és 2014 között Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzati képviselője volt és a helyi Fidesz-szervezet meghatározó alakjaként csoportelnöki, majd országos választmányi tagi tisztséget is betöltött. 2014-ben állami szerepvállalásra kapott felkérést: a kormány Tolna megye kormánymegbízottjává nevezte ki, így a megyei közigazgatás élére került. Az önkormányzati rendszer átalakítása után 2022-től főispánként folytatta munkáját.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A politikai kötődés volt a meghatározó a Városi Civil Alap pénzosztásánál

Jól látszódik, hogy a Városi Civil Alap támogatásainak megítélésénél fontos szerepe volt a politikai beágyazottságnak. A közpénzből kitartott szervezetekről készített gyűjtésünk második részében olyan alapítványokat és egyesületeket veszünk górcső alá, amelyek pontosan illeszkednek abba a politikailag elkötelezett hálózatba, amelyen keresztül az alap pénzei évek óta áramlanak.

Az örökmozgó

  • Molnár T. Eszter

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Tokióban hazatalál

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

A juhász és a techno

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Kísérleti színész

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Aparegény PTSD-vel

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Térbe írt emlékezet

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.