Fekete-Győr András: a kormány nem készült fel a második hullámra, helyette inkább körbejachtozták az Adriát

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 10.

Belpol

Ezért ellenzéki operatív törzs felállítását kezdeményezi a Momentum.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke mai sajtótájékoztatóján bejelentette: a koronavírus járvány okozta válság enyhítése és a második hullám negatív hatásainak megfékezése érdekében ellenzéki operatív törzs felállítását kezdeményezi, melybe meg is hívta a 2022-es együttműködésben résztvevő párt elnökeit, társelnökeit.

Az ellenzék 2022-től közösen szeretné kormányozni Magyarországot. Ehhez pedig arra van szükség, hogy egy ilyen nemzeti sorskérdésben, mint amilyen a koronavírus-válság, közösen tudjunk fellépni. – jelentette ki.

Az ellenzéki operatív törzs feladata a tervek szerint az lenne, hogy egységesen, közösen tegyenek javaslatokat a kormánynak a járványkezelésre, közösen fogalmazzanak meg kritikát az éppen aktuális járványügyi intézkedésekről. Emellett országos szintre emeltetnék azokat a jó gyakorlatokat, amelyeket az ellenzéki vezetésű önkormányzatokban látnak, valamint országos kezdeményezéseket, adománygyűjtéseket is indítanának a jövőben.

Karácsony Gergely és Jakab Péter már biztosították támogatásukról a kezdeményezést, és ott lesznek az ellenzéki egyeztetésen.

Fekete-Győr szerint nyáron a kormány nem készült fel a második hullámra, helyette inkább körbejachtozták az Adriát, pedig Magyarország komoly elszegényedés elé néz. Nem tettek lépéseket a gazdaság védelmére: mára a munkanélküliek száma megközelíti a 400 ezer főt, az élelmiszerek drágulása a nyáron pedig a 7%-ot is meghaladta. – fogalmazott.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.