Élőben rákosizta le a jobbikos képviselő Orbánt a Tv2 reggeli műsorában

  • narancs.hu
  • 2018. április 16.

Belpol

Végre behívott a Tv2 egy ellenzéki képviselőt a műsorába, erre tessék.

A Tv2-t még március végén büntette meg a Kúria, ugyanis a csatorna reggeli műsorai megsértették a választási eljárásról szóló törvényt azzal, hogy a választás előtti időszakban aránytalanul több megjelenési lehetőséget biztosítottak a Fidesz–KDNP-nek, mint más jelölő szervezeteknek.

A Kúria az ügy során 6,21 millió forint bírságra kötelezte a csatornát, valamint felszólította, hogy fejezze be a jogsértő magatartást és jobbikos képviselőket is hívjon meg az adásba.

Utóbbit nem sikerült teljesítenie a csatornának a választások előtti utolsó 10 napban egészen ma reggelig, amikor is Jakab Péter, a Jobbik képviselője volt a meghívott vendég abból az apropóból, hogy a Jobbik a vártnál gyengébben szerepelt a választáson. Erről, Vona lemondásáról és a párt jövőjéről beszélgetett volna Istenes László műsorvezető a szóvivővel.

Azonban Jakab inkább arra használta szereplését, hogy élő adásban jól beolvasson a kormányközeli csatornának.

Először is megköszönte, hogy ott lehet, mert bár másfél éve a párt szóvivője, először jutott be a Tv2-be, ahogy ő nevezte, a „magyar médiavilág leghírhedtebb no-go zónájába”. Ahol nem a magyar törvények a hatályosak, hanem valamiféle fideszes szokásjog. „Nyugodtan lehet hazudozni, álhíreket gyártani a Jobbikról.”

Itt még Istenes László próbálta megszakítani és normális mederbe terelni a beszélgetést, azonban Jakab gyakorlatilag nem hagyta szóhoz jutni, és folytatta azzal, hogy „Andy Vajna közpénzen felhizlalt csatornája nem a magyar törvények hatálya alá tartozik, hanem csak a Fidesz és csak Orbán Viktor hatálya alá”.

Amikor a képviselő a választási csalásokról kezdett beszélni, Istenes teljes mellszélességgel állt ki a kormány mellett és bizonygatta a választások tisztaságát.

De szóba került Orbán március 15-i beszéde is:

„Tízezer magyar munkavállaló egyéves jövedelméből migránsoztak és sorosoztak, miközben ezrével engedték be a migránsokat, miközben tönkretették az egészségügyet és az oktatást – mondta –, ezt teszi a Tv2 is, amikor közpénzből riogatja az embereket.”

„Az ötvenes években Rákosi Mátyás, vagyis a korabeli Orbán Viktor azt mondta újságíróknak, hogy a sajtó feladata nem a tájékoztatás, hanem a tömegnevelés, ezt magyarul úgy hívjuk, agymosás. Én nem szeretnék az 50-es években élni. Szerkesztő úr, én nem szeretnék az 50-es években élni, és gondolom, hogy ön sem” – mire Istenes azzal vágott vissza, hogy Jakab mit gondol a Hír Tv-ről.

A jobbikos képviselő még gyorsan meghívta Istenest és a nézőket is a szombati tüntetésre, majd egyszerűen felállt, kezet fogott a műsorvezetővel, és kisétált azzal, hogy köszöni, „hívjanak legközelebb is”.

A műsor megtekinthető itt:

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”