Előzetesbe került a lúgos orvos

  • narancs.hu
  • 2017. március 29.

Belpol

A harmadfokig biztosan rács mögött marad.

Elfogadta a Kúria az ügyészség indítványát, és kedd este elrendelte Bene Krisztián előzetes letartóztatását – írta a Velvet.. A lúgos orvosként ismertté vált Bene másodfokon – egyelőre nem jogerősen – 9 év börtönbüntetést kapott, és örökre eltiltották a szakmájától.

A budai Irgalmasrendi Kórház volt főigazgatója 2013-ban volt barátnőjét annak lakásában injekcióval elkábította, maró lúgot öntött a nemi szervére, majd magára hagyta.

Az orvos a másodfok után a köztévé és az Origó segítségével megpróbálta megdolgozni a közvéleményt, hátha a Kúriához történő fellebbezésig szabadlábon védekezhet, de ez nem jött össze.

 

Bene elképesztő köztévés mosdatása után a 444.hu interjút készített a lúgos támadást elszenvedő Renner Erikával – így a másik fél is megszólíttatott.

„Gondolom, ha megöl és elás, az azt jelentené, hogy még jobban szeret" - 444

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.