Elutasította a rendőrség a feljelentést az Erdogan testőrei által megvert férfi ügyében

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 12.

Belpol

A török testőrök viselkedése a rendőrség szerint nem sértette meg az általánosan elfogadott társadalmi normákat. 

Elutasította a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt a feljelentést, amit a Recep Tayyip Erdogan testőrei által megvert magyar férfi ügyében a napokban a legfőbb ügyész küldött a rendőrségnek – írja a 24.hu.

Mint arról a Magyar Narancs beszámolt, augusztus 20-án a Terrorelhárítási Központnak (TEK) és a magyar rendőrségnek kellett közbeavatkoznia és kimenekítenie azt a férfit, akire Recep Tayyip Erdogan emberei szálltak rá, miután a férfi bemutatott a török elnök konvojának és azt kiáltotta, hogy "Mocskos gyilkosok!"

Az üggyel kapcsolatban az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan tett fel írásban kérdéseket Polt Péter legfőbb ügyésznek, amit ő feljelentésként értékelt. A rendőrség a garázdaság vétségének lehetséges megvalósulását vizsgálta, de a 24.hu információja szerint néhány nap alatt elutasította a feljelentést.

A BRFK határozata szerint az, hogy a török államfő testőrei augusztus 20-án Budapest belvárosában megvertek egy magyar állampolgárt, nem közvádas bűncselekmény.

A rendőrség nem cáfolta az MSZP-s politikus által ismertetett tényállást, azt írták, egy ellenzéki aktivista bemutatott a török államfőnek, Erdogan biztonsága emiatt nem került veszélybe. A török testőrök ennek ellenére súlyosan bántalmazták a férfit, akit a TEK emberei mentettek ki „szorult helyzetéből”.

A határozat szerint a Magyarországra látogató török köztársasági elnök testőrei „kiemelt személyvédelmi feladatokat láttak el”. Az erre vonatkozó különleges szabályok alapján a védett személyt ért atrocitás esetén intézkedési kötelezettség keletkezik, ennek végrehajtására azonnal, adott esetben az intézkedés alá vont állampolgár személyiségi jogainak szükségszerű sérelmével kerülhet sor – olvasható a határozatban, amely hozzáteszi azt is, hogy a törökök viselkedése nem értékelhető kihívóan közösségellenesként, illetve az általánosan elfogadott társadalmi normákkal és az együttélés szabályaival történő nyílt szembehelyezkedésként.

A rendőség a határozat végén megjegyzi, hogy a testőrök cselekménye mindamellett alkalmas lehet könnyű testi sértés vétség gyanújának megállapítására, ez azonban magánvádas eljárás tárgyát képezheti.

Tóth Bertalan a lapnak azt nyilatkozta, hogy egészen elképesztő, hogy Orbán Viktorék következmények nélkül hagyják, hogy külföldi személyek bántalmaznak magyar embereket a véleményük miatt. "Ez újabb példája annak, hogy Magyarország nem jogállam, a kormánya idegen érdekeket előbbre helyez, mint az emberek szolgálatát" – mondta. Szerinte innen már csak egy lépés, hogy következmények nélkül bántalmazzanak embereket például azért, mert a kormány politikájával ellentétes véleményt fogalmaznak meg.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.