Hogyan lett Novák Előd a népesedéspolitikai albizottság elnöke?

Belpol

2015 első magyarországi újszülöttjéről Novák Elődnek a cigányok „szaporasága” jutott eszébe. Hogyan lehetett a szélsőjobboldali képviselő az Országgyűlés népjóléti bizottságán belül működő népesedéspolitikai albizottság elnöke? Miért szavazta meg az MSZP? Korózs Lajost, a népjóléti bizottság szocialista tagját kérdeztük.

magyarnarancs.hu: Saját hibáját igyekszik korrigálni az MSZP és személy szerint ön is, amikor Novák Elődöt most lemondásra szólították fel?

Korózs Lajos: Novák Előd megszavazása napján az ülés előtt fél órával Selmeczi Gabriella, a népjóléti bizottság vezetője az autójából felhívott, hogy javaslatot fog tenni három albizottság létrejöttére. Többek között a népesedéspolitikaira, amelynek vezetőjéül Novák Elődöt fogja javasolni. Mindezt hirtelen intézte, nem volt előtte egyeztetés, előterjesztés sem, a napirenden sem szerepelt, az „egyebek” pont alatt tárgyalta a bizottság. (Az esetről szerettünk volna beszélni Selmeczi Gabriellával is, de nem kívánt az ügyben nyilatkozni – a szerk.)

magyarnarancs.hu: Az elnök asszony a jobbikosokkal egyeztetett előtte?

KL: Nem tudom, mindenesetre nagy egyetértésben voltak. Nekünk semmilyen szerepet nem szánt. Eredetileg azt szerette volna, hogy az ellenőrző albizottságnak a fideszes Molnár Ágnes legyen a vezetője, a szintén fideszes Tapolczai Gergely a fogyatékossággal élők ügyeivel foglalkozóé, Novák Előd pedig a népesedéspolitikaié. Tehát egymás között osztották el az albizottságok elnöki pozícióit. Kérdeztem a népjóléti bizottság másik MSZP-s tagját, Bangóné Borbély Ildikót, ő sem tudott addig semmiről.

Korózs Lajos

Korózs Lajos

Fotó: Facebook

magyarnarancs.hu: Hogyan lett végül mégis ő az ellenőrző albizottság vezetője?

KL: Úgy, hogy egy jobbikos felszólalt, hogy a parlamenti bizottságoknál az ellenőrző albizottságok vezetését mindenütt ellenzéki képviselőnek illik adni. Selmeczi Gabriella is belátta ezt. Így lett Bangóné Borbély Ildikó az elnök, Molnár Ágnes az alelnök.

magyarnarancs.hu: Az albizottságok összetételét meg kellett szavazni a bizottságban, így Novák Előd szerepét is.

KL: Az volt a trükkjük, hogy előbb Novák Elődöt kellett az albizottság élére megszavazni. Kényszerhelyzetben voltunk, hiszen ellenkező esetben nem kapjuk meg a másik elnöki posztot. És az szintén nagyon fontos: az esélyegyenlőség érvényesülésétől a bizottság feladatkörébe tartozó törvények végrehajtását kíséri figyelemmel. És nemcsak a kormányzati, hanem az európai források felhasználására vonatkozó szabályok betartását is.

magyarnarancs.hu: Nem jutott eszükbe, hogy egy cserével el lehetne kerülni, hogy éppen a Jobbikra bízzák a népesedéspolitikai albizottság vezetését?

KL: Ezt ők a Fidesszel már eldöntötték. Akkor arra gondoltam, ha létrejön a nyugdíjügyi albizottság, cseréljük meg a kettőt. Csakhogy annak a megalakítására a bizottság elnöke nem kerített még sort. De most már ettől függetlenül is nyilvánvalóan szorgalmazni kell, hogy a népesedéspolitikai ügyeket ne vihesse olyan szemléletű ember, mint Novák Előd.

magyarnarancs.hu: Az MSZP olyan esetekben sem állt ellen, amikor a szavának még nagyobb súlya lehetett volna. Például a jobbikos Sneider Tamás országgyűlési alelnökké választásakor, vagy amikor a Jobbik megszerezte az oktatási bizottságot.

KL: Ugyanevvel a technikával. A Fidesz mindig előbb egyeztet a Jobbikkal, mint az MSZP-vel.

magyarnarancs.hu: Mindenesetre az MSZP meghatározó vagy szimbolikus funkciókba szavazza a szélsőjobbos jelölteket is. Ahelyett, hogy azt mondanák, kiszállnak az egyeztetésből, még ha így önök is elveszítenének egy-egy pozíciót.

KL: Ez esetben megoldanák a dolgot nélkülünk, és még a véleményünk kifejtésének lehetőségei is szűkülnének.

Novák Előd

Novák Előd

Fotó: MTI

magyarnarancs.hu: De ha megmakacsolnák magukat, netán az LMP-vel együtt?

KL: Ez messzebbre vezet, akár addig, hogy bojkottálni kellett volna-e a választásokat.

magyarnarancs.hu: Az sem merült fel, hogy a parlamenti tevékenységben a Jobbikot elvi okokból negligálva az MSZP azt mondja, hogy nem létezhet olyan alku, amelynek révén az önök közreműködésével a Jobbik fontos posztokat szerezhet?

KL: Órákig vitatkoztunk erről a frakcióban, többször. És mindig oda lyukadtunk ki, hogy akkor a maradék nyilvánosságot is elveszítjük. Fontolgatom, hogy a tavaszi ülésszak elején javasolni fogom: Novák Előd ezt a pozíciót ne tölthesse be. Ha marad a posztján, az a Fidesz felelőssége lesz. Akkor azt tudom tenni, hogy bemegyek a népesedési albizottságba, és kíméletlen ellenfele leszek – eddig is az voltam – Novák Elődnek meg azoknak a nézeteknek is, amiket a Jobbik képvisel.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.