Februártól Pest megyében is bevezetik az új háziorvosi ügyeleti rendszert

  • narancs.hu
  • 2024. január 18.

Belpol

11 ügyeleti pont marad, ahol egész éjszaka lesz ellátás, gyermekorvosi ügyelet pedig mindössze 3 városban lesz.

Pest megyében is átalakul a háziorvosi ügyeleti rendszer februártól, a több mint 50 ügyeleti pontból csak 11 marad, ahol egész éjjel lesz ellátás, gyermek háziorvosi ügyelet pedig mindössze 3 városban lesz – írja az rtl.hu.

A pomázi háziorvosi ügyelet például eddig 42 ezer ember ellátásáért felelt, ide jöttek a környező településekről is, többek között Csobánkáról, Ürömről és Budakalászról, februártól ez a lehetőség azonban megszűnik, pedig a polgármester szerint egy régóta és jól működő rendszerről volt szó.

Jövő hónaptól, ha valakinek rendelési időn túl van szüksége orvosra, Szentendrére kell mennie, gyermek háziorvosi ügyelet pedig csak 40 kilométerre, Vácon lesz.

Az 1,3 milliós Pest megyében egyébként összesen 3 városban lesz házi gyermekorvosi ügyelet: Vácon, Érden és Cegléden. Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint a járási központba is vihetik a gyerekeket, de ott felnőtt háziorvos tudja csak ellátni őket. Az 51 felnőtt háziorvosi ügyeleti pontból mindössze 11 marad, ami éjjel is elérhető lesz, az orvosi kamara háziorvosi kollégiumának vezetője szerint nem csak ez a gond, mivel gyakori, hogy a sürgősségi ellátáshoz is az éppen ügyelő háziorvost küldik ki a mentőorvos helyett. Keczéry Attila szerinte a kamara kérésére a mentőszolgálat oktatást is tart majd a háziorvosoknak.

Az ügyeleti ellátás februártól Fejér megyében is megváltozik. Az átszervezésével kapcsolatban a mentőszolgálat Híradó megkeresésére azt írta: „az eddiginél jobb rendszert építenek”, vagyis szerintük február 1-től javulás lesz tapasztalható az ellátás színvonalában és a hozzáférésben is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.