Feljelentést tett a józsefvárosi választási iroda a Magyar Nemzet cikke miatt

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 10.

Belpol

Az ellenzék adatkezelési eljárását vizsgálják.

A józsefvárosi választási iroda választás rendje elleni bűncselekmény és személyes adattal visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a Magyar Nemzet cikke alapján – közölte a Magyar Távirati Iroda.

A Magyar Nemzet hétfői számában megjelent Csalásra építheti kampányát Budapesten az ellenzék című vezércikk szerint feltételezhető, hogy "csalással, törvénytelen eszközök igénybevételével" készül az önkormányzati választásokra a fővárosi ellenzék.

A lap illegális adatbázis-építéssel vádolta meg a Józsefvárosban induló Pikó András polgármesterjelölt stábját egy félreérthető Facebook-poszt miatt.

A lap szerint "felvetődik a gyanú, hogy az ellenzék üzemszerűen rögzíti az ajánlóíveken szereplő személyek adatait, ez pedig tilos, mint az ajánlóívek másolása." Mindezek alapján választás rendje elleni bűncselekmény és személyes adattal visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett a helyi választási iroda.

A józsefvárosi helyi választási bizottság hétfőn döntött arról, hogy bejelentést tesz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak, mert feltételezése szerint a Momentum Mozgalom, a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Lehet Más a Politika párt jelöltállításhoz szükséges ajánlásgyűjtése során a személyes adatok kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be vagy annak közvetlen veszélye fennáll. A választási bizottság kéri a hatóságot, hogy folytasson le vizsgálatot és szólítsa fel az adatkezelőket a jogsérelem orvoslására, illetve a jogsérelem közvetlen veszélyének megszüntetésére.

A lap a „feldolgozásból” következtetett arra, hogy egy számítógépes adatbázisba kerülnek az adatok. A posztot kirakó Udvarhelyi Tessza a hvg.hu-nak azt mondta, szó sincs tiltott adatbázis-építésről, az adatvédelmi törvényt betartják, az ajánlóíveken szereplő adatokat nem tárolják.

Pikó Andrással, Józsefváros ellenzéki polgármester-jelöltjével nemrég készítettünk terjedelmes interjút.  A beszélgetést itt találják:

Pikó András: Nem tudom semmivel sem bezsarolni a pártokat

Ki tudja, mióta hallgattuk őt a Klubrádión, főleg reggelente. Egy ideje azonban már nincs ott a hangja, belefogott a kampányba, mert a „nyóckerben" lenne polgármester. Az ismert újságíró függetlenként venné be a Fidesz egyik fővárosi bástyáját. A politikához vezető útjáról és elképzeléseiről a Mátyás téren beszélgettünk.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.