A Fidesz a háborút ugyan még nem nyerte meg, de az önkormányzati választásokon komoly területeket szerzett, a kormányellenes hangulat szinten tartásával pedig sorsfordító ütközetben diadalmaskodott. Ideje hát számba venni az erőket, biztosítani a hátországot, rámutatni az ellenség gyenge pontjaira, majd egy-két hónapos felkészülés után megindítani az utolsó offenzívát, immár a végső győzelem reményében - ebben a szellemben várja a Fidesz-vezérkar az idei utolsó, nagyszabásúnak szánt erődemonstrációt, a szombati pártkongresszust. A retorikájában a rendszerváltást idézőnek tervezett akció egyértelműen taktikai-politikai célokat szolgál. Orbán Viktor vezénylő tábornok ezúttal zárt helyszínen vonultatja fel katonáit: a párt másfél ezer kongresszusi küldöttje mellett meghívottként a három-négyezer, az önkormányzati választásokon pozíciót szerzett hívével bizonygatná, hogy Magyarország igenis őt támogatja, és nem az ellenoldalt.
A Fidesz-erők nyomásgyakorló felvonulásából eddig sem volt hiány az ősszel. Ez lett volna a funkciója a szeptember 23-ára tervezett, ám utóbb lefújt kampányzárónak, s jellegében ilyen volt az október 6-i Kossuth téri és a 23-i astoriai nagygyűlés. Amikor az ünnepnapi összejövetelt - fideszes interpretációk szerint - a rendőrség szétverte, egy újabb szimbolikus napon, november 4-én a "szolidaritási menettel" mutatta volna meg Orbán Viktor, hogy nem hagyja magát megfélemlíteni (mintha bárki akarta volna is), és nem engedi, hogy elvegyék tőle legfőbb terepét, az utcát. E nyomásgyakorló akciók azonban sorra kudarcba fulladtak. Az önkormányzati választások eredménye ellenére a kormánypártok változatlan bizalmukról biztosították Gyurcsány Ferencet (nem függetlenül az orbáni visszatérés lehetőségétől). A népszavazási kezdeményezés egyelőre értelmezés alatt, csendben kifulladt az október 6-i nagygyűlésen elindított "ötórai teák" sorozata, s ugyan ki emlékszik már az ugyanott bejelentett Igen-chartára; s végül, de nem utolsósorban inkább nevetséges, mint hatásos a miniszterelnöki felszólalások alatti parlamenti kivonulás. Ez utóbbit nem tagadják az általunk megkérdezett, a Gyurcsány-beszédek után - saját szavaik szerint - "szemlesütve visszaosonó" fideszes képviselők sem, de éppen a Svejket parafrazáló ("októberben, ötkor") "kisgyűlések" kimúlására emlékezve bíznak abban, hogy valamilyen kapóra jött ürüggyel ki lehet majd farolni ebből a kínos helyzetből is. Ürügy azonban egyelőre nem adódott, így nagyobb veszteségek nélkül most még nem vonulhatnak vissza, mivel a kormányfő teljes körű negligálásában változatlanul eltökélt a Fidesz vezérkara.
Abban viszont már megoszlanak a vélemények, hogy a miniszterelnök-cserét a szocialisták vagy a szabaddemokraták segítségével lehet-e elérni. A fideszes középkáderek jó része az előbbi elképzelést osztja, elsősorban azért, mert önkormányzati pozícióik miatt ellentétes érdekeikkel a helyi leépítéseket célzó szigorú fiskális politika. A helyzet konszolidálása érdekében - a Narancs információi szerint - több alkalommal is kezdeményeztek informális tárgyalásokat az MSZP hasonló szintű, második vonalbeli, főként önkormányzati politikusaival. Tudtunkkal néhány ismertebb szocialista középvezetőnek még a miniszterelnöki posztot is felajánlották Gyurcsány megbuktatásáért cserébe, de eleddig nem akadtak olyan suicid hajlamú szocira, aki belement volna egy efféle, az MSZP-ben biztos bukásra ítélt puccsba. A kormányfőváltástól - az ellenféllel konszenzust kereső ellenzékiek reményei szerint - Orbán is megnyugodott volna, és céljainak részleges elérése miatt átmenetileg szüneteltetné a permanens konfrontációra épülő politikáját.
A tapogatózások
(majdnem) teljes titokban, a Fidesz-elnök és embereinek tudta nélkül zajlottak, hiszen Orbán minimális várakozásai továbbra is egy új kormányra vonatkoznak. Orbán - mivel a bizalmi szavazáson kiderült az MSZP relatív egysége - sokkal inkább a liberálisokra fogad. Az ellenzéki vezér stratégiája egyértelműen a 2007 tavaszára várt, általuk megélhetési válságnak nevezett utcai demonstráció- és sztrájksorozatra épül. A párt dobogókői elnökségi ülésén úgy vélte, e tüntetések hatására a koalíció a kormányfő nevével összekötött megszorításokat vezéráldozattal próbálja majd továbbvinni. Egyik viktoriánus informátorunk szerint Orbán monolit egységet lát a baloldalon (amit Gyurcsány februártól várhatóan már pártelnökként is dominál), ellenben potenciális kormánybuktató erőt a reformok továbbvitelében érdekelt SZDSZ-ben.
Orbán interpretációja szerint egyértelműen politikai indíttatású volt a nagygyűlésük elleni "rendőri támadás"; és az események brutalitásként való értékelésében (Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány felelősségét keresve) melléjük állt a kisebbik kormánypárt eddig belső ellenzékbe szoruló szárnya, Fodor Gábor és Szent-Iványi István, két potenciális Kuncze-utód. Előbbivel a több mint egy évtizede megszakadt kapcsolat felvétele már a 2005. júniusi államfőválasztáskor megtörtént, és Szent-Iványi egy nyilatkozatára tekintettel (miszerint nem Gyurcsánynak, hanem a programnak szavaztak bizalmat) Orbán úgy véli: a megbénított kormány ellen lázadó polgárok láttán a liberálisoknak elfogy a türelmük, és a politikai túlélés reményében miniszterelnököt próbálnak cserélni, hasonlóan a Medgyessy-forgatókönyvhöz (Fodor abban is szerepet játszott). Két éve még sikerült a váltást belső körből megoldani, ezúttal viszont a miniszterelnök - Medgyessytől eltérően - kézben tartja a pártját, s így újra előkerülhet Orbán ötlete a szakértői kormányzásról - ami októberben elsősorban az MSZP Gyurcsány-ellenesei előtt elhúzott mézesmadzag volt. E fordulatnak ágyazna meg "a közösen kivívott rendszerváltás értekei" miatti orbáni aggodalom. Igaz, e vélekedésnek ellentmond a népszavazási kezdeményezés, amely éppen a liberálisok némely alapvető elképzelését támadja. Az elnök környezete szerint azonban ez utóbbi mindössze nyomásgyakorló taktikai lépés, és remélik, föltűnik ez a liberálisoknak is, és el tudnak fogadni egy Orbánnal közös - de nem az ő vezetésével gyakorolt - kormányzást.
Orbán Viktornak jelenleg nincs komolyan vehető ellenlábasa a pártban. Forrásaink mindegyike egyetértett abban, hogy az önkormányzati választásokon elért győzelem elhallgattatta a más koncepciót pedzegetőket, a nemzeti liberális párt ötletét felvetőket vagy a Kósa Lajos pártelnökségéért lobbizókat. Ez utóbbi tervnek ugyan még ma is vannak hívei, főként a hasonló cipőben járók, azaz a vidéki kis- és nagyvárosok élén álló polgármesterek között, ám Kósának Orbánnal szemben esélye sem lenne átvenni a hatalmat. Kósa amúgy maga sem ambicionálja a dolgot. Egy forrásunk nem zárja ki, hogy a tavaszi tisztújításon esetleg a debreceni polgármester kerülhet a párt élére, de ez nem Orbán ellenében, hanem éppen az ő biztatására történne, hasonlóan ahhoz, amikor annak idején névleg Kövér László, majd Pokorni vezette a Fideszt. Kósa pártelnöksége csak akkor válhatna valóra, ha Orbán tekintetbe venné az említett önkormányzati lobbi vágyait, és legalább formálisan engedne nekik. Ennek viszont ellentmond, hogy a múlt hét végén pártelnöki megerősítésének esetére újbóli szövetséget ígért a kisgazdáknak.
Habár az alsóbb régiókból hallatszanak azért Orbánt bíráló hangok is, a vezérváltásnak nincs sansza, mivel a belső ellenzék csak nyomokban létezik. Egy mára kiszorult ősfideszes arra emlékeztet, hogy az Orbán túléléséről döntő májusi kongresszuson száznál alig többen szavaztak ellene, és bár néhány százan távol maradtak az eseménytől, ezek nem tudnak egymásról. Nincs senki, aki megszervezze őket. A pártelnök divide et impera jellegű belső politikája mellett egy másik eszközzel is
maximalizálja a hatalmát
Ennek alapja, hogy a régóta a Fideszhez kötődő és vezető szerepet is vitt politikusokat nem engedi ki a rendszerből, lásd Deutsch-Für Tamás kabinetfőnöki megbízását vagy Áder Jánosnak a kezdeti megtagadás dacára mégiscsak megadott házalelnöki posztot. Áder nem játszik ugyan vezető szerepet a pártban, de szeptember végén és október elején újra megjelent a nyilvánosság előtt (előbb gyurcsányi önmerényletet vizionálva, majd a J'accuse-beszéddel), és forrásaink szerint Orbán primátusát elfogadva vesz részt a Fidesz-vezetőség ülésein.
Az október elsejétől önálló hatalmi bázisra szert tett (vagy azt megtartó) Fidesz-politikusok, mint Kósa vagy a XII. kerületben élre kerülő Pokorni, a Belvárost meghódító Rogán vagy Tállai András mezőkövesdi, Kovács Zoltán pápai polgármester, de akár a győri jobboldali többséget frakcióvezetőként gardírozó Szijjártó Péter pártszóvivő szuverenitását ugyanakkor komolyan csorbítja a szombati kongresszuson elfogadandó önkormányzati fórum terve, amely az utolsó önkormányzati képviselőig egybefogja majd a helyben pozíciókat viselő fideszeseket. A helyi, regionális és országos irányító testülettel is rendelkező szervezettel Orbán célja egyértelműen az, hogy rálásson az önkormányzati ügyekre. Egy forrásunk ezt "a párt drillben tartásaként" és hadigazdálkodásként jellemezte, az egyik Fidesz-prominens környezetéből pedig úgy értékelték, hogy Orbán minden hatalmat magának akar. Merthogy természetesen a "szövetség elnöke" áll majd a minden helyhatósági pozícióban lévő fideszest magában foglaló, az országos gyűlés, illetve a pártelnökség mellett működő önkormányzati tanács élén is. (Ez a többszintű, bonyolult szerkezetű belső szervezet nem összekeverendő azzal a másik - szintén önkormányzati vezetőkből álló - testülettel, melynek felállítását Orbán a biztos győzelem reményében már a szeptember 3-i szolnoki kampánynyitóján követelte. Annak közjogi hatalma lett volna, vétójoga a kormány költségvetési tervezetét illetően. Ennek halovány utánzatát látjuk a Kósa vezette múlt hét végi összejövetelben, és ugyancsak az Orbán mögötti önkormányzati lobbinak szánt gesztus a Gyurcsány által szerdára összehívott egyeztető tanácskozás.)
A területi irányítást - az eddigi alapszabálybeli felhatalmazást nélkülözve - Kubatov Gábor vezetésével működő öt regionális igazgató látja el: ők állnak majd a regionális önkormányzati gyűlések élén. (A helyi pénzek elosztásának felügyeletére már októberben felállt egy szűk team, amelynek tagjai Győri Tibor vezetésével Simicska Lajos egykori munkatársaiból verbuválódtak, de a polgármesteri hivatalokat járva többek szerint is arra hivatkoznak, hogy "már nem a Lajos megbízásából" jöttek.) A Fideszben gauleiterként és komisszárként is becézett, a választások után létrehívott, az orbáni vaskézpolitikát megjelenítő Kubatov-szervezetnek eddig is nagy hatalma volt, de ennek legalizálását Orbán aligha tudta volna keresztülvinni az önkormányzati siker nélkül. Ez egyszerre két következménnyel is jár: egyrészt a pártelnök a regionális irányítók beemelésével végleg fölszámolja az 1994 után az Áder megszervezte megyei struktúrákat, másrészt a hozzá végsőkig lojális pártkatonák (végső soron a saját kezébe) teszi le a párt belső ellentéteinek elsimítását.
2003-2006 között, a "szövetséggé alakulás" - magyarul a polgári körök integrálása - idején a Fideszen belül főként a régiek és az újak álltak szemben egymással. Az előbbiek körében a folyamatos pozícióvesztés miatt mindennapos volt a dezertálás. A szombatra tervezett alapszabály-módosítás viszont végleg fölszámolja hatalmukat, egyszersmind kezelni próbálja az önkormányzati választások után létrejött új helyzetet. Nem egy forrásunk szerint a Fidesz
októberben túlnyerte magát,
hasonlóan a szocialisták négy évvel ezelőtti győzelméhez. Az MSZP-ben ez a helyi és a nagypolitika között okozott konfliktusokat, elsősorban a költségvetési pénzek elosztásakor. A Fideszben más típusú a törésvonal: a párt helyi szervezeteit irányító ún. választókerületi elnökök a választásokon - a szövetségi politika jegyében - gyakorta politikai előélet nélkül indított és utóbb győztes jobboldali jelöltekkel csapnak össze; ez eddig leginkább Egerben és Veszprémben, valamint a Józsefvárosban látszik. Az új struktúra vitathatatlanul a választókerületi elnökök javára dönti el a pozícióharcokat, hiszen ők vezetik majd a helyi önkormányzati tanácsokat. Ilyenformán az Orbán által személyesen kiválasztott 176 helyi vezető több körzetben is gyakorlatilag a polgármester feletteseként fog működni.
