Magyar Narancs: Megugrott a fiatalok körében a politika iránt érdeklődők és ezen belül a szélsőjobboldallal szimpatizálók aránya. Mi van a jelenség hátterében?
Gábor Kálmán: Egy átfogó kutatásról van szó, az intézet a nyolcvanas évek óta készít felméréseket az egyetemi hallgatókról, és ennek részeként a politikáról alkotott véleményüket, nézeteiket is vizsgáljuk. A jelenlegi vizsgálat eredményét akkor lehet hasznosan elemezni, ha összevetjük a korábbiakkal. Az elmúlt tizenhat évben az ifjúsági életszakasz meghosszabbodott, megváltozott a felnőtt-társadalomba integrálódás módja. Egyre korábban önállósodnak, és egyre később házasodnak, vállalnak gyereket. Ez a folyamat a nyugati társadalmakban már a hatvanas években beindult, a nyolcvanas évekre beállt, de nálunk csak a kilencvenes években jelentkezett, és viszonylag gyorsan zajlott le. Ennek egyik fontos eleme az oktatás expanziója. A felsőoktatás eltömegesedésének köszönhetően a fiatalok egyre hosszabb időt töltenek az oktatási rendszerben. Ebben a korszakban felértékelődik a szabadidő-tevékenység, megváltoznak a szocializációs tényezők. Míg korábban inkább közvetlen szocializációról beszélhettünk (család, munkahely, iskola), mostanság inkább a közvetett tényezők kerültek előtérbe. Itt két fontos ágensről beszélhetünk: a média és a fogyasztói ipar. Tulajdonképpen az egész szabadidő-tevékenység a szabadidőiparban kumulálódik.
MN: Miképpen hat mindez a fiatalok politikai meggyőződésére?
GK: A nyolcvanas évek végén az egyetemi hallgatók alapvetően a magas, illetve az alternatív kultúrához vonzódtak, a rendszerváltás hívei voltak. Főleg az új pártokkal szimpatizáltak - Fidesz, SZDSZ, MDF -, és elutasították az MSZMP-t. Volt is egy olyan eufória, hogy a fiatalok liberálisok, a változások hívei. De ez a fiatalok elitje volt! A szakmunkásdiákokat, a fiatal szakmunkásokat, a gimnazisták többségét nem érdekelte a politika. Tegyük hozzá, már ekkor feltűnt több olyan csoport is - ez a Göncz-affér révén vált láthatóvá (1992. október 23-án több tucat szkinhed kifütyülte az ünnepi beszédét tartó köztársasági elnököt - M. L. F.) -, amelyik a szélsőjobboldalhoz kapcsolódott. Ennek a szkinhedjelenségnek akkor sajnos nem történt meg az átfogó vizsgálata. Nyugaton már a hatvanas években megfigyelték, hogy az ifjúsági korszak kitolódásával, a korai önállósodással együtt jár a felnőtt-társadalommal, a hatalom képviselőivel szembeni ellenérzések növekedése, megjelennek az agresszív cselekvési minták. Ez a korai időszakban főleg a fiúkat és a szakiskolásokat jellemezte. Továbbá a kilencvenes évek derekán nálunk is megjelenik az önérvényesítő, rámenős yuppie-réteggel való szimpatizálás, ami kitolja az erőszakos, agresszívebb kultúrákhoz való kapcsolódást a gimnáziumok, főiskolák, egyetemek irányába. Tehát egyfelől az alternatív kultúra háttérbe szorul, és inkább egy piackonform magatartás jelenik meg, másfelől bizonyos erőszakosabb kultúrák (yuppie, szkinhed) elfogadása válik jellemzővé. Ezt azért tartom fontosnak, mert innen, a kilencvenes évek közepétől datálhatjuk azt az értékorientációs fordulatot, amikor a szélesebb ifjúsági rétegeknél felértékelődnek bizonyos jobboldali ideológiai elemek.
MN: Az új rendszert meghatározó fogyasztói társadalom - melyhez sikeresen alkalmazkodik a fiatalság - rendszerellenes érzelmeket hív elő?
GK: Jogos a kérdés, mi is hosszasan kerestük a magyarázatot erre. Az okokat részben az iskolákban, illetve a felsőoktatási intézményekben tapasztalható hierarchikus viszonyokban véltük felfedezni. Minél hierarchikusabb a tanár-diák viszony, minél konzervatívabb az intézményrendszer, annál inkább jellemző, hogy a fiatalok identifikációjában az erőszak jelentősebb szerepet játszik. Márpedig nálunk az oktatási rendszer nem követte azokat a változásokat, amiket a piacgazdaság és a fogyasztói társadalom hozott magával. Közben megkezdődött a felsőoktatás expanziója, egyre jelentősebb tömegek mentek főiskolára, egyetemre, abban a reményben, hogy piaci karriert tudnak befutni. Szocializációjuknak megfelelően abban bíztak, hogy továbbra is fenn tudják tartani fogyasztói szokásaikat, illetve még jobban részesülhetnek majd a fogyasztói társadalom áldásaiból. Ráadásul a diákhitelrendszer bevezetése tovább erősítette ezt a szemléletmódot. Az egyetemi hallgatók létszáma megnégyszereződött, majd az ezredfordulón - amikor az első nagyobb évfolyamok végeztek - jött a kiábrándulás, hiszen a diploma megszerzését követően nem vagy csak kevesen találták meg a számításaikat. Ez elégedetlenséget szült.
MN: Miért fordulnak épp a jobboldali ideológiák felé? Hiszen a nemzeti radikalizmus, sőt Magyarországon a jobbközép is a fogyasztói társadalom ellenfele.
GK: A kutatási eredményeink alapján mi már a kilencvenes években kétféle forgatókönyvet valószínűsítettünk: egy piackonformat és egy etatistát. A felsőoktatás zömmel olyan típusú szakmákat termel, amelyek nem felelnek meg a piac elvárásainak, ráadásul az egyetemeken az állami alkalmazottak gyerekei felülreprezentáltak a magánszférából élő réteghez képest. A kilencvenes évek végére megjelenik a kispolgári, kisburzsoá osztály, amelynek egzisztenciája igencsak labilis. A politika rájátszott e jelenségekre, azt mondták, a jelen a tiétek, nem a jövő, és a ti jelenetek az egyetemeken, az állami szférában van. Kicserélődött a tisztviselői, a tanári kar, ismét vonzó lett az állami karrier a piacival szemben - erre a közalkalmazotti béremelések is rátettek egy lapáttal -, a felsőoktatás expanziója pedig folytatódott. Főleg azokon a szakokon - az orvosin vagy a tanár szakokon -, ahol a diploma megszerzését követően csakis állami karrierre lehet számítani. Közben az euroatlanti integráció az ifjúság jó részét rádöbbentette arra, hogy egyre nagyobbak a kihívások, egyre keményebb globális, kontinentális versenyben kell helytállni. Így a fokozódó etatizmus összekapcsolódott az erősödő nacionalizmussal. Ezek után már csak egy hívó szóra, a megfelelő nemzeti szimbólumok "bevetésére" volt szükség, és a fiatalok elégedetlensége, félelmei, illetve az egyes politikai törekvések könnyedén egymásra találtak. A Fidesz ekkortájt hirdette meg az utcai politizálást, ami vonzó volt a fiatalok körében.
MN: A közvélemény-kutatások a kilencvenes években azt mutatták, hogy a fiatalok nagy többsége nem bízik a politikai elitben, a parlamenti pártokban. Hogyhogy a Fidesznek mégis sikerült megnyernie őket?
GK: Az idei vizsgálat során tapasztaltuk, hogy a szélsőjobboldali csoportok és a Fidesz iránti szimpátia már együtt jelenik meg. Azoknak a 6-7 százaléka, akik a Fideszhez vonzódnak, megjelölték a MIÉP-et és a Jobbikot is, de megjelent a Vér és Becsület is, ami egy 1100-as mintában már megdöbbentő, elgondolkodtató. Egyre vonzóbbak a radikális cselekvési minták - ezek elfogadása felugrott 7 százalékra, illetve 3 százalékuk azt mondta, hogy részt vett már valamilyen erőszakos megmozdulásban.
MN: Egy 2000-ben végzett felmérés szerint a fiatalok mindössze 3 százaléka érdeklődött intenzívebben a politika iránt, egyharmaduk pedig teljes közönnyel viszonyult a pártokhoz. Nem olvasnak napilapokat, tájékozottságuk minimális. Miként találtak mégiscsak egymásra a pártokkal?
GK: Már 1993-tól megfigyelhető, hogy a politikai radikalizálódás úgy zajlik le, hogy voltaképpen nem érdekli őket a politika világa. Tehát a radikális politikai cselekvési minták elfogadásának - demonstráción való részvétel, erőszak alkalmazása - nem feltétele a politikai tájékozottság. Míg a kilencvenes évek elején a fiatalság elit csoportjai inkább a baloldali, liberális lapokat olvassák, addig a kilencvenes évek közepétől a fiatalok köreiben megjelennek a jobboldali lapok is. Valójában kevésbé a minőségi sajtóra, inkább a bulvármédiára figyelnek, az alternatív, a magas kultúra helyett már a tömegkultúrára. Az ezredfordulón pedig bekövetkezik a nagy kommunikációs fordulat: hódít az internet. A világháló nyelvezete kellően tömör, világos, sokszor durva, megkönnyíti az információkhoz való hozzájutást, a tájékozódás egyszerűbb módját kínálja. A médiapolitizálás korában nem célravezető a hagyományos politikai érdeklődés, tájékozódás mérése, másképp kell a jelenséghez közelíteni. A baloldal és a liberálisok ezt nem vették figyelembe, könnyedén legyintettek: a fiatalságot úgysem érdekli a politika, nem kell velük foglalkozni, aztán meglepődtek, amikor a fiatalok nagy számban tűntek fel a politikai cselekvés mezején.
MN: Nyugat-Európában is komoly fejfájást okoz a szociális állam válsága, az oktatás piaci igényekhez való közelítése, a felsőoktatás eltömegesedése. Európai jelenség a fiatalok jobbratolódása?
GK: Nyugat-Európában a hatvanas években mindenki azt gondolta, magától értetődő, hogy az ifjúság a baloldali értékekkel szimpatizál. Az ifjúságszociológiai kutatások hívták fel a figyelmet arra, hogy ez nem feltétlenül igaz. A nyolcvanas években a fiatalok már inkább a jobboldalhoz kötődtek. Az agresszív cselekvés, a politikába ily módon történő bekapcsolódásuk ott is gondot okoz. Azt hiszem, Magyarországon azért okozott ez nagy megdöbbenést, mert Kelet-Európában nálunk volt először megfigyelhető ez a fordulat - és a barikádok révén látványos formában zajlott. Tragikus a helyzet, mert Magyarországon még az idősebb korosztály sincs tisztában a jogaival, a demokrácia, a parlamentarizmus játékszabályaival. A fiatalok az iskolákban, az egyetemeken sem kapnak felvilágosítást, szocializációjuk során nem találkoznak ezekkel az alapvető értékekkel. Nem jó, ha azzal nyugtatjuk magunkat, hogy Nyugat-Európában is jobbra húz a fiatalság, mert nálunk mások a körülmények. Európában az elmúlt évtizedekben például igen jelentős folyamat volt a civil szervezetek, mozgalmak erősödése, bevonták az ifjúságot a tevékenységükbe, de még az egyházak is másképp viszonyulnak a fiatalokhoz. Nálunk is vannak pozitív kezdeményezések, az utóbbi időben a civilek végre felfedezték a Szigetet, évről évre jelen vannak, ismertetik a tevékenységüket.
MN: Önök 1997 óta végeznek kutatásokat a Szigeten. A tapasztalatokat összegző tanulmányokból az derül ki, hogy a fiatalok maguk is látják: a diplomájuk nem sokat ér, az érvényesüléshez nyelvtudásra van szükség, s nem feltétlenül az államtól várják a megváltást.
GK: Kétféle attitűd él egymás mellett. A Szigeten azt tapasztaltuk, hogy valóban sokan elbizonytalanodtak, de tisztában vannak azzal is, hogy megvan a lehetőségük a kilábalásra, kezükbe vehetik a sorsukat. Alapvetően optimista vagyok, nem hiszem, hogy a fiatalság csakis az etatista megoldásra vevő. Figyelemre méltó, hogy a tandíjat az egyetemisták fele elfogadja, és a kettős állampolgársági népszavazásnál is azt tapasztaltuk, hogy a fiatalok egyik fele ellene, másik fele mellette volt. A fiatalság is pluralizálódik.
MN: Meglepő, hogy a liberális eszmékkel szimpatizáló fiatalok is az etatista, konzervatív Fideszhez vonzódnak inkább.
GK: Ne feledjük, az elmúlt tizenhat évben egyetlen párt, a Fidesz figyelt fel arra, hogy a tizenéves korosztállyal kezdeni kell valamit.
MN: Az SZDSZ már 2002-ben is kifejezetten az ifjúságot célozta meg választási kampányával, az MSZP is különféle kezdeményezésekkel - például az Amőba-mozgalom - próbálja megnyerni őket.
GK: A Szigeten azt tapasztaltuk, hogy korábban volt egy fideszes fordulat, aztán némi baloldali térnyerést érzékeltünk. Nem szükségszerű tehát a jobbratolódás. De a júniusi felmérésünk azt mutatja, hogy az egyetemisták körében megint jobboldali fordulat megy végbe. Ennek részben az az oka, hogy nem lettek meggyőző módon bemutatva azok a változások, amik az oktatásban zajlanak. Az SZDSZ-nél a dolog véget ér a kampánnyal, az MSZP-nél pedig inkább csak beszélnek az esélyegyenlőségről, de nem tudok olyan kezdeményezésekről, mint amilyenek a hatvanas években voltak Angliában. Ott a Munkáspárt hatékonyan szervezte a szakmunkásokat, különféle képzéseket indítottak, folyamatos kapcsolatot ápoltak velük. Márpedig a fiataloknak igen magas az információigénye, így teljesen érthetetlen, hogy a kormány miért nem kommunikál velük. Ráadásul az ifjúságpolitika nem direkt kommunikációt igényel, hosszú, fáradságos munkával kell felépíteni. Nem elég, ha egy rendezvényre befut egy Amőba-busz. A baloldalnak a fiatalság inkább szociális problémát jelent, úgy vannak vele: akkor adjunk nekik enni. Ez is fontos, csakhogy az aktív szembefordulás nem az alsóbb rétegeknél jelentkezik, hanem a középosztálynál, a kispolgárságnál. A középosztályt pedig csak úgy tudom megnyerni, ha karrierlehetőségeket teremtek, kinyitom számukra a világot, pusztán technokrata hozzáállással nem érek el semmit. Az EU rengeteg lehetőséget kínál a középiskolától az egyetemig: mobilitás, nemzetközi érintkezés - ezeket jó lenne megragadni.
MN: Külön probléma, hogy az oktatási rendszerünkben félreértelmezik az értéksemlegesség elvét, nem történik meg a média közvetítette politikai események kibeszélése, értelmezése.
GK: Létkérdés, hogy olyan oktatási rendszert építsünk ki, amely kommunikatív. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy a tanárok mit tudnak a fiatalokról. Tartok tőle, szomorú tapasztalataink lennének. Nem csak egyedi esetekben kell odafigyelni rájuk. Most éppen barikádokat építettek, megdöbbentünk, de aztán annyiban hagyjuk. Ami az értéksemlegességet illeti: vannak dolgok, amikben nem lehetünk semlegesek. A demokrácia maga hatalmas érték, amiről az iskolákban igenis beszélni kellene, meg kell értetni, miért fontos, miért értékes. Ez még nem direkt politizálás. A társadalmi érintkezés, a dialógus, a konfliktuskezelés játékszabályait tanítani kellene, és akkor lehet, hogy a következő generáció már nem szakad végletesen ketté.
