Fogják vissza a magyar és lengyel uniós támogatásokat – ezt kéri az EP alelnöke

  • narancs.hu
  • 2021. július 20.

Belpol

Katarina Barley olyan elvonásokat kért, amik a lakosságot nem károsítanák. Magyarországon szerinte már nincs demokrácia.

A Magyarország és Lengyelország számára nyújtott uniós támogatások korlátozására szólított fel Katarina Barley, az Európai Parlament (EP) alelnöke – írja a 24.hu, a Zeit német lap cikkét idézve. A politikus ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a korlátozó intézkedések elsősorban a kormányokat érintsék, és ne a lakosság lássa kárát.

Barley nyilatkozatának apropója, hogy kedden jelenik meg az Európai Bizottság éves jogállamisági jelentése. Az EP-alelnök szerint mindkét országban hiányosságok tapasztalhatók a demokratikus elvek terén. Hazánk esetében arról beszélt, hogy Orbán Viktor kormánya olyan jelentős változtatásokat hajtott végre, hogy már nem lehet demokratikus körülményekről beszélni Magyarországon és példaként említette a homofób elemekkel tarkított pedofilellenes törvényt. Lengyelország esetében pedig úgy érzi, hogy veszélyben van az igazságszolgáltatás függetlensége.

A Zeit emlékeztet rá, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke két héttel ezelőtt jelentette be, ősszel elindulnak azok a kötelezettségszegési eljárások Magyarország és Lengyelország ellen, amelyek akár az uniós támogatások megvonásához is vezethetnek.

Ugyanis ha kiderül, hogy a jogállamiság megsértése az Európai Unió pénzügyi érdekeit is súlyosan sérti vagy fenyegeti, akkor intézkedni kell – mondta von der Leyen.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.