G. Fodor Gábor szintet lép: elnök lesz belőle

  • G. M.
  • 2018. október 8.

Belpol

A 888.hu főszerkesztője hozza majd a „határozott arcélt”.

Változások történtek a Századvégen belül, miután Orbán Balázs, az eddig négyfős kuratórium tagja államtitkár lett az Orbán-kormányban. A kuratórium tagjai úgy határoztak, hogy a testület három taggal működik tovább.

Más változások is történtek a Századvég Alapítvány háza táján: „Arról is egyhangú döntés született, hogy időről időre az aktuálisan meghatározott célokhoz, feladatokhoz illeszkedve választják ki a kuratóriumi tagok maguk közül a kuratórium elnökét. A kuratórium szerint a Magyarország előtt álló XXI. századi kihívásokra a politikának, a kormányzásnak új válaszokat kell találnia. Ebben a munkában szeretne még határozottabb arcéllel részt venni a Századvég Politikai Iskola Alapítvány. Mindezek szellemében a kuratórium egybehangzó szavazással döntött arról, hogy mostantól a kuratórium elnöki tisztét az eddigi elnökhelyettes, G. Fodor Gábor tölti be. Az eddigi elnök, Barthel-Rúzsa Zsolt elnökhelyettesként folytatja munkáját, a kuratórium harmadik tagja pedig a továbbiakban is Görgényi Tamás marad” – írták a Századvég honlapján megjelent közleményben.

false

 

Fotó: YouTube

Ismert, a Századvég Alapítvány keretein belül működő kiadó gondozza a Századvég folyóiratot is, melynek teljes szerkesztőségét kirúgták, miután kormánykritikus írás jelent meg a lapban.

G. Fodor Gábor kapcsán érdemes megjegyezni, hogy leghíresebb interjúját a Magyar Narancsnak adta, melyben arról beszélt, hogy a polgári Magyarország csak politikai termék. A kijelentés miatt a korábbi egyetemi oktatót súlyos bírálatok érték a Fideszen belül, de aztán a kulisszák mögött Orbán Viktor és Habony Árpád megvédte, hiszen később megkapta a kormányzati reklámokkal kitömött heccportál, a 888.hu főszerkesztői posztját.

(via hvg.hu)


Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.