Gajda: „Lackner Csaba nem kap semmilyen pozíciót”

  • narancs.hu
  • 2019. november 8.

Belpol

Rossz lista került a szavazó képviselők elé.

Ahogyan arról a Narancs.hu is beszámolt, az MSZP-ből kizárt, az önkormányzati választások előtt korrpució- és kábítószerbotrányba keveredett képviselőjét, Lackner Csabát, Kispest polgármestere, Gajda Páter a Szociális és Lakásügyi Bizottság alelnöki posztjával bízott meg. Ez nagy botrányt kavart az alakulóülésen, ahol Lacknert lekokaincsászározták.

Kokaincsászárnak nevezték és kifütyülték a botrányba keveredett Lackner Csabát, akit fontos pozícióba nevezett ki polgármester párttársa

Gajda Péter rövidre zárta a kinevezésről szóló kérdést, miszerint "ameddig valaki képviselő, addig dolgozzon". De azt is megpróbálta megmagyarázni, mégis miért parádézott Recep Tayyip Erdoğan feleségével egy kispesti óvodában. Botrányos jelenetek tették érdekesebbé csütörtökön a kispesti önkormányzat alakuló ülését. A hangulat akkor hágott a tetőfokára, amikor az időközben az MSZP-ből kizárt Lackner Csaba képviselő átvette a megbízólevelét - írja az Index.

A Mérce most azonban arról ír, hiba történt, rossz lista került a szavazó képviselők elé, ugyanis a „jó” listán már nem szerepelt Lackner Csaba. Ezt az információt Gajda Péter megerősítette az Indexnek: Lackner „nem kap semmilyen pozíciót” – mondta. Hozzátette, egy alelnöki pozíció nem jár plusszal (plusz pénzzel sem), ettől függetlenül „ennek még lehet rossz optikája”. A tervek szerint Paróczai Anikó, a Momentum képviselője lesz a bizottsági alelnök Lackner helyett.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.