Az ügyészséghez fordul a Momentum a NAV-eljárás miatt

  • narancs.hu
  • 2019. november 8.

Belpol

A Párbeszéd arra számít, hogy náluk is kutakodni fognak.

A IX. kerületi ügyészéghez fordult a Momentum a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozása miatt – írta meg a hvg.hu. A párt szerint ugyanis a hatóság jogtalanul járt el a párt székházának átkutatásánál.

A NAV nyomozói október végén jelentek meg a Momentumnál, mert kutatást, motozást és lefoglalást rendelt el a hatóság költségvetési csalás gyanúja miatt. Ez már csak azért is érdekes, mert az Állami Számvevőszék sem, és a adóhivatal sem jelzett semillyen problémát az elmúlt fél évben.

A párt azt írta a november 6-án kelt hivatalos panaszában, hogy hiányzott a bűncselekmény gyanúja, ráadásul nem lett volna semmi szükség a házkutatásra, mert adatkérés útján is hozzájuthattak volna a dokumentumokhaz a hatósági személyek.

További érdekesség, a Párbeszéd politikusa, Kocsis-Cake Olivio azt mondta a portálnak, arra számít, hogy náluk is kutatást rendelnek el, ugyanis az ÁSZ pár nappal a Momentum után jelentette fel az ügyészségen hasonló okkal.

Fekete-Győr: Összezárunk és dolgozunk tovább minden erőnkkel

A Momentum elnöke nem tart az ellenük folyó NAV-nyomozástól, azt mondja nincs félnivalója a pártnak. „Besározás, nyomasztás, tesztelés. Nekünk tiszta a lelkiismeretünk, nincs félnivalónk, nincs takargatnivalónk, és nincs veszítenivalónk. Összezárunk és dolgozunk tovább minden erőnkkel annak biztos tudatában, hogy jó úton járunk.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.