Gegesy Ferenc a IX. kerületi polgármester-jelöltségéről: Nem politikai bosszú

Két évtizeden át, 1990 és 2010 között volt a fővárosi IX. kerület polgármestere, 2019 után négy évig Baranyi Krisztina tanácsadója, most ismét indul a polgármesteri székért. Szakmai viták, szemléletbeli ellentétek és csapdahelyzetbe került képviselők is kellettek az induláshoz, aminek persze a Fidesz is örül.

 

Magyar Narancs: Hosszú kihagyás után térne vissza az önkormányzati politizáláshoz. A jelenlegi polgármesterrel, Baranyi Krisztinával szakmai vitája támadt, de ez indok az indulásra?

Gegesy Ferenc: Szakmai viták a megbízatásom kezdete óta adódtak, ezek sorozatából megnyilatkozásaimban a legutolsót emeltem ki, amelyik szerintem a leginkább érthető. Tehát 900 család lehetetlen helyzete, kontra kétmilliárdos közterület-felújítás. Ennek mind a két oldala elképesztő, legalábbis számomra, és igyekszem ezzel megvilágítani, hogy miért mondtam fel, illetve amikor a szakítás után megkerestek az ellenzéki képviselők, három hónapnyi győzködés után miért vállaltam az indulást.

MN: Az, hogy az ellenzéki képviselők megkeresték, furcsának hat, hiszen pont ez a csapat volt, amely ön ellen fordult 2010-ben és 2014-ben.

GF: Nem ezek a képviselők voltak.

MN: De ezek a pártok.

GF: Konkrétan az MSZP indított ellenem jelöltet 2010-ben. Az a képviselő már régóta nem képviselő. Én a kilenc mostani képviselővel találkoztam, őket ismertem meg. Az elmúlt négy év alatt volt alkalom arra, amikor próbáltam közvetíteni a polgármester és a képviselők közötti vitában. Az utóbbi három hónapban pedig szerintem alaposan megismertük egymást, velük együtt tudok dolgozni.

MN: Azért mégis úgy tűnik, hogy egy politikai bosszúnak lett az eszköze.

GF: Nem politikai bosszú. Ha egy ember írásban vállal valamit, ez esetben azt, hogy ha megnyeri a választást, akkor egy DK által kijelölt alpolgármestere lesz, és ezt nem teljesíti, akkor a másik ezen joggal megsértődhet. És ha ez nem úgy folytatódik, hogy bocs, ha a polgármester asszony nem hajlandó semmilyen megbeszélést lefolytatni, akkor én ezt nem érzem bosszúnak, inkább jogos önvédelemnek. Ha a jelenlegi képviselők elfogadnák, hogy a polgármester asszony a saját embereiből és a Momentum jelöltjeiből állít össze csapatot, akkor lekerülnének az önkormányzati térképről.

MN: Kétségtelen. Egy normális demokráciában az, hogy több jelölt is megméretteti magát, rendben van. De ez egy kicsit más demokrácia. Két jó jelölt közül lehet választani, és könnyen lehet, hogy ez a harmadik győzelmét fogja hozni. Megéri-e?

GF: Minden demokrácia azzal küszködik, hogy szélsőbalról, szélsőjobbról vagy középről érdemes-e jelölteket választani. És ebben nagyon sokszor születnek rossz megoldások. Ami most Ferencvárost illeti, azt gondolom, hogy a Fidesznek úgy általában eléggé csökkent a támogatottsága. Az Iránytű Intézetnek a napokban megjelent közvélemény-kutatása szerint Budapesten a Fidesz támogatottsága 23 százalék. Ez akár lehet 28 is a billegőkkel, de önmagában semmiképpen sem elegendő egy háromszereplős verseny megnyerésére. (Ebben a pillanatban az asztalunkhoz lépett Gyurákovics Andrea fideszes önkormányzati képviselő, a kormánypárt polgármesterjelöltje, aki kezet fogott Gegesyvel, majd azt mondta: „Nem nagyon találkoztunk, csak a folyosón, de örülök. Megtiszteltetés önnel küzdeni.” – F. SZ. E.)

MN: Az ön szakmai vitája a polgármesterrel leginkább tömbrehabilitációról és az Ecseri úti metrófelszín felújításáról szólt. Baranyi Krisztina sem vitatja, hogy szükségesek a házfelújítások, csak más módon. Külső szemlélő azt mondhatja, ez pusztán ütemezésbeli kérdés.

GF: Felszínesen lehet ilyesmit mondani, de fontos a szemléletbeli különbség. Baranyi Krisztina tulajdonképpen az én munkámat dicséri azzal, hogy szerinte ez az én egyedüli vállalásom volt, mert a többi kerület eladta a lakóknak a rossz állapotú lakásokat, hogy boldoguljanak maguk. Amikor én idekerültem, 12 ezer komfort nélküli és félkomfortos lakás volt. Amikor elmentem a Tompa utcába vagy az Angyal utcába – még csak nem is a Dzsumbujba! –, elszörnyedtem, és azt mondtam, lehet, hogy ötven vagy száz év kell hozzá, hogy ezt fel lehessen számolni, de ha nem kezdjük el, akkor száz év múlva sem lesz kész. Világos volt, hogy ezt csinálni kell. Az előző polgármester utolsó négy évében külső támogatás nélkül felújított évente egy épületet, kiürített 24-et. A mostani ciklusban kaptunk az államtól rehabilitációs támogatást, ehhez képest összesen egy épület felújítása fejeződött be a napokban, és tíz épület kiürítése történt meg. A rehabilitációs ráfordításból a saját forrás a 2010-es években egymilliárd forint volt, a mostani időszakban pedig félmilliárd. Még mindig 36 épületünk van, és abból 32 alá van dúcolva.

MN: Akárhogy is nézzük, azért még mindig évtizedes feladat harminc épület felújítása.

GF: Hát nem egy ciklus. A 36 épületből a lakók kiköltöztetése is 26 milliárd forint.

MN: Ezek a családok hová tudnak költözni? A kerületen kívülre, vagy a kerületen belül maradhatnának?

GF: Az önkormányzatnak most 40–50 felhasználható lakása van. Tavaly felemeltük azt az összeget, amit akkor adnánk a lakóknak, ha ők nem lakást, hanem pénzt kérnek.

MN: Mekkora most ez az összeg?

GF: 650 ezer forint négyzetméterenként.

MN Ezek kis lakások?

GF: Alapvetően kis lakások. A rendeletben egységes szempontot kellett megfogalmazni, hogy ne kelljen a bérlőkkel egyesével alkudozni. Jobb környéken és a Ferencvárosban is a használt lakások négyzetméterára egymillió forint, én ezt tudom, de csak ennyit tudunk ad­ni. A külső kerületekben olcsóbbak a lakások. És arra is van példa, hogy az idősebb, egyedül­álló bérlő azt mondja, hogy inkább pénzt kér, odaköltözik a gyerekhez. Ebből az árból Budapesten kívül kertes házat is lehet venni.

 

Fotó: Sióréti Gábor

 

MN: Akkor most lakosságcseréről beszélünk.

GF: Van olyan következménye is. Fel fogom vetni, ha én leszek a polgármester, hogy vásároljunk lakásokat, hogy legyenek lakásaink. Nyilván nem csak Ferencvárosban és nem az V. kerületben.

MN: Azok önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások lennének?

GF: Igen. A legnagyobb előrelépést azzal lehetne elérni, ha a teljes rehabilitációt folytatjuk. Kifejezetten visszatartottam az ereszcsatorna-javítást, meg hasonlókat.

MN: Különböző részfelújítások miért ne lehetnének? A teljes függőfolyosó cseréje, a teljes gépészet, a teljes villanyhálózat, a tető felújítása. A másfél milliárd forintból, amennyibe egy komplett felújítás kerül, háromszor félmilliárddal lehet egy-egy közepes fejlesztést csinálni három házban, és akkor mind a három házban kicsivel jobb lesz.

GF: Ha az önkormányzatnak van mondjuk száz fontos feladata, választhatja azt a stratégiát, hogy a száz egység pénzből minden területen elkölt egyet. Lezajlik a ciklus, jön a választás. Jogosan mondom, hogy mindenütt léptünk egyet, viszont a lakosság azt érzékeli, hogy szinte semmi nem történt, mert legalább tízet kellett volna lépni. Tehát koncentráltan kell költeni. Az életveszélyes állapot elhárítása külön dolog, az elsőbbséget élvez. De egy épületen belül elvégzendő többi munkát nem érdemes szétszedni kettő vagy három részre, mert akkor az érintett lakók több évig élnek építkezési környezetben. Ehelyett csináljunk meg egyet, következőre a másikat és a harmadikat. És akkor legalább egy ház lakóin gyorsan segítettünk. A másik két ház pedig, ha eddig várt, akkor talán el tudja viselni, hogy várni kell, ha látja, hogy egyébként máshol készül a felújítás. Nem az egyedi lakáspanaszok megoldására kell koncentrálni, hanem arra, hogy a rossz lakáskörülmények megszűnjenek.

MN: Egy-egy ilyen tömbház felújítása után a lakosságcsere milyen arányú? A bérlők milyen arányban tudják megvásárolni a lakásaikat?

GF: Összesen hétszáz lakást vásároltunk, amiből száz volt a kerületi. Tehát hatszáz családról van szó. Továbbá vannak, akik pénzbeli térítést kaptak, de róluk nem készült számszerű összesítés. A családsegítő szolgálat 2009-ben csinált egy felmérést az elköltözöttekkel. Száz lakót sikerült elérni, akik vagy a kerületben, vagy a kerületen kívül éltek. Egyharmaduk kerületen kívüli volt. Rákérdeztek, hogy ha most ajánlanák fel a cserét, hogy döntenének, és az volt a válasz, hogy elfogadnák most is. Ami számomra a legmegdöbbentőbb volt, hogy a legegyértelműbb előnyt abban látták, hogy kiszakadtak az addigi környezetből.

MN: Csak amikor valaki évtizedekig lakik egy házban és döntést kell hozni, akkor nehéz kiszakadni még a rosszból is.

GF: Amikor a rehabilitáció nagyobb ütemben elindult, voltak ilyen hangok, hogy én ide vagy oda nem megyek. Vettünk lakást a VIII. kerületben, nem akarták elfogadni. Vettünk Újpalotán is egyet vagy kettőt. Nem akarták elfogadni, mert messze van.

MN: Hát persze. Ha az embernek itt van az élete, akkor nem akar a város másik végébe menni.

GF: Igen, utána ott se vettünk. De amikor ez beindult, és az érintettek látták, hogy a szomszéd vagy a szomszéd házban lévő ismerős milyen lakáshoz jutott, akkor megszűntek ezek a kifogások. Persze, mondták, hogy messze van a templom vagy az SZTK.

MN: Budapesten két olyan kerületi polgármester van, akiről széles körben tudják, hogy kicsoda és mit csinál: Pikó András és Baranyi Krisztina. Ön nem országos szintű politizálást szeretne folytatni. Miért?

GF: Húsz éven keresztül kivontam magam az országos politizálásból. Persze, ha valaki megkérdezett, elmondtam a véleményemet. Ennek az volt az oka, hogy ’94-ben nagyon nem helyeseltem az SZDSZ belépését a kormányba, és akkor meghoztam azt a kompromisszumos döntést, hogy nem veszek részt az országos politikában. Ez bevált, nyolc éven keresztül még a költségvetést is egyhangúan fogadtuk el. Ha valakinek olyan a hozzáállása, hogy foglalkozik országos ügyekkel és óhatatlanul szükségesnek érzi a nyilvánosságra hozatalát, az önmagában nem gond, bár nem értek vele egyet. Csak amikor ez a szakmai munka helyett történik, az nem helyes. Ez a hozzáállás nagyon nem tetszik. Itt van ez az Ecseri út. Rendületlenül elhangzik a polgármester asszonytól, hogy 30 ezer lakó használja nap mint nap. Mit gondol, mennyi a József Attila-lakótelep, az Aszódi utca környékének, a MÁV-lakótelep lakossága, akiknél egyáltalán elképzelhető, hogy idejönnek?

MN: Nyilván nem 30 ezer.

GF: 13 ezer. Úgy, hogy a metróra három helyen lehet felszállni, a Határ útnál, a Pöttyös utcánál és az Ecseri útnál. És az emberek jelentős része kocsival közlekedik. Tehát marad 5–6 ezer ember. Ez egy látványberuházás kétmilliárd forintért. Ez önmagában is elfogadhatatlan, pláne, amikor van 26 milliárd forintért lényegesen fontosabb feladat. Az meg már csak a hab a tortán, hogy a polgármester asszony szerint semmilyen köztérfelújítás nem történt, vagy a Ferenc tér azért lett felújítva, mert a Bácskai úr (a kerület korábbi fideszes polgármestere – a szerk.) körzete volt. A Ferenc teret először a kilencvenes évek közepén újítottuk fel, aztán 2008 körül hoztuk ismét rendbe. Ahol volt rehabilitációs felújítás, a környező utcák is rendbe lettek hozva. A József Attila-lakótelep egészen másképp nézett ki ’90-ben, mint 2010-ben. A Bakáts teret meg lehetett csinálni, ehhez 400 milliót szerzett polgármesterként Bácskai a fővárostól, összességében nekünk 600 millióba került.

Az önkormányzati vagyonkezelő cég, a FEV IX. honlapján láttam a minap egy büszke beszámolót, hogy öt vagy hat épületnél most fejeződtek be a felújítások, kapualj-felújítás és a postaládák cseréje. Ez nem haszontalan, csak éppenséggel a szép bejárat mellett ott vannak a támasztóoszlopok, ott vannak kint a vécék, bent a penészes lakások. És összességében ennek a programnak százmillió forint a kerete.

MN: Ha polgármester lesz, mi lesz az Ecseri úti metrófelszínnel?

GF: Nyilvánvalóan nem szeretném teljesen lesöpörni. Le kell cserélni a pavilonokat, valamilyen simább vagy egyszerűbb környezetrendezést kell betervezni. Tehát kell száz-kétszázmillió forint rá. Erre biztos, hogy lesz forrás. Elkezdődött a Pöttyös utcai metrófelszín rendezése. Az is 400 millió, amit megint kicsit soknak érzek, de az már elindult. És legyen ez is, de ne kétmilliárd forintból.