Gulyás: Jár jövőre a gyereket nevelőknek az szja-visszatérítés

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 29.

Belpol

Hasít a magyar gazdaság, a 7,5 százalékot is elérheti a növekedés – hangzott el a keddi kormányinfón. A miniszter szerint emelni kell a pedagógusbéreket.

Varga Mihály pénzügyminiszter tájékoztatta a kabinetet a gazdasági helyzetről a keddi kormányülésén - közölte Gulyás Gergely a szerdán tartott kormányinfón. Mint azt a Miniszterelnökséget vezető miniszter is elmondta, ismert a kormány azon célja, hogy ha eléri a gazdasági növekedés az 5,5 százalékot, akkor a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót (az átlagjövedelem szintjéig) a gyermeket nevelő családok – mindkét szülő – visszakaphatja.

Gulyás közlése szerint

az eddig rendelkezésre álló adatok alapján olyan forgatókönyv már nem lehetséges –a kormány véleménye szerint –, hogy ne érje el a gazdasági növekedés az 5,5 százalékot.

A miniszter úgy fogalmazott, olyan módon hasít a magyar gazdaság, hogy nem túlzás az sem: akár a 7,5 százalékot is elérheti a növekedés. Vagyis lényegében már egészen biztos a kormányközlés szerint, hogy lesz adóvisszatérítés.

A kormányülésen tisztázták az adóvisszatérítés technikai kérdéseit. Azoknak a gyermeket nevelő szülőknek jár a visszatérítés, akik 2021 bármely napján, akár csak egyetlen napig is bármilyen családi kedvezményre voltak jogosultak. Az érintettek a teljes év szja- értékét visszakapják. Az átlagbér meghatározására az értékhatár a KSH által meghatározott 2020. decemberi teljes munkaidőben kapott bruttó átlagkereset tizenkétszerese. Az adóvissztérítés a KATA-s vállalkozókra is vonatkozik; azok, akik családi kedvezményre lettek volna jogosultak, a megfizetett adó 25 százalékának visszatérítését kapják.

A miniszter kitért a magyar-orosz gázszállítási megállapodásra is; úgy vélekedett, ez sokkal kedvezőbb, mint a korábbi.

Gulyás közölte, csütörtökön a kormány kihelyezett ülést tart majd Hajmáskéren, ahol a szokásos ügymenet mellett egy hadgyakorlatot is megtekintenek majd.

A Kormányinfón résztvevő sajtóorgánumok (már amelyeket beengedték) kérdései közül Gulyás kitért többek között

  • a jogállamiságról szóló európai parlamenti vizsgálatra, melyet lényegében annyival intézett el, hogy Budapest szép város, a schengeni szabályok szerint pedig bárki jöhet Magyarországra. Mint mondta, reméli, jól fogja érezni magát nálunk az Európai Parlamentnek a jogállamisági normák érvényesülését vizsgáló, a hét második felében érkező delegációja. Ez az a bizottság, amelyet – mint azt lapunk is megírta – Orbán Viktor miniszterelnök nem fogad. Gulyás közölte, Orbán Viktor azért nem találkozik az Európai Parlament jogállamiságot vizsgáló delegációjával, mert elfoglalt.
  • Arra a kérdésre, ha lesz népszavazás a Fudanról, a kormány kampányol-e majd az építése mellett. A miniszter azt mondta, először meg kell várni, lehet-e népszavazást tartani a kérdésről, aztán azt, hogy összejön-e elég aláírás. A kormány majd ezt követően alakítja ki álláspontját. Annyi konkrétumot azért mondott Gulyás, akkor lesz Fudan Budapesten, ha a budapestiek ezt akarják
  • A Fidesz támogatja, hogy a parlamenti választás napján legyen az úgynevezett “gyermekvédelmi” népszavazás is. Bár ez eredetileg Szabó Tímea javaslata volt, de a Fidesz-frakció nevében Kocsis Máté korábban már beszélt arról, hogy nem zárják ki ennek a lehetőségét, Gulyás most lényegében sokkal egyértelműbbé tette a támogatást. A miniszter arról beszél, hogy ezek szerint nem csak a “gyerekvédelminek” nevezett, hanem a Fudanról szóló népszavazás is lehetne a választás napján
  • Gulyás kérdésre elmondta, szerinte Karácsony Gergely lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.
  • A miniszter lényegében arra utalt az előválasztást illetően, hogy elfogják csalni a szavazatszámlálást. Szerinte nem az a fontos, hogyan szavaztak az emberek, hanem hogy hogyan számolják azokat.
  • A miniszter sajtófelvetésre közölte, az Európai Bizottság becsapja az európaiakat, ha nem állapodik meg a magyar kormánnyal a helyreállítási alapról. Szerinte már így is inkorrekt dolog különbséget tenni a tagállamok között. 
  • A német választás eredményéről egyebek mellett azt mondta Gulyás Gergely, hogy számtalan területen fogja meghatározni az európai és a magyar politikát is. Hozzátette, nehéz persze most még bármit is mondani az új német kormányról, hisz’ jelenleg fogalmunk sincs arról, milyen koalíció áll majd fel. Gulyás visszafogottan és udvariasan arról beszélt, hogy hatékony együttműködést szeretne a magyar kormány a friss német koalícióval.
  • Gulyás úgy számol, egy évnél tovább nem tart majd a mostani magas infláció. Ez azért lehet fontos, mert az MNB a napokban állt elő azzal, hogy az eddig reméltek helyett nem 2022 elején, hanem csak jövő ősszel térhetünk vissza a 3 százalék környéki inflációhoz. A kormány úgy gondolja, hogy az MNB-nek erre az eshetőségre is megvannak a tervei. 
  • Gulyás lényegében közölte, hogy nem fog a kormány semmi extra erőfeszítést tenni a nagyobb átoltottságért. Úgy fogalmazott, “egy demokratikus társadalomban ennél többet nem tudunk tenni”. Szerinte ha valaki az oltási kampány ellenére az oltás beadása ellen dönt , nem lehet mást tenni.
  • Arra a kérdése, hogy az iskolákban lesz-e bármilyen intézkedés a járvány miatt, azt mondta, egyelőre nem szükséges változtatni a járványügyi szabályokon az oktatásban.
  • A miniszter a Norvég Alapról szólva elmondta, mindenki biztos lehet benne, hogy a norvégok végül fizetni fognak.
  • Egy esetleges pedagógus béremelésről szólva Gulyás azt mondta, meglátja a kormány, mekkorát tud január 1-jével lépni a kérdésben. Elmondása szerint a jövő évi költségvetés „kifeszített”, ez a kérdés a következő kormányzati ciklus feladata lesz szerinte. Fél órával később viszont már arról beszélt, biztos, hogy lesz pedagógus-béremelés. Majd azt mondta, kormányzati döntés még nincs a kérdésről, de a kormány szándéka szerint lesz béremelés, ennek a mértékéről kell dönteni.
  • Gulyás Gergely közölte, a kormány a továbbiakban nem fogja támogatni az Antall József Tudásközpontot. Mert bár az Antall József Tudásközpont gazdálkodása a törvényi kritériumoknak megfelelt, de a jó erkölccsel nehezen összeegyeztethető kifizetések történtek – mondta Gulyás. Mint ismert, a Direkt36 megírta, a kormányközeli politikai elemző intézetnél a vezetőség szívesen költötte a közpénzt például luxusutazásokra, drága tárgyakra, vagy épp az igazgató egyre magasabb fizetésére, pr-szerződésekre.
  • Liberális cenzúrára panaszkodik a miniszter, amiért a moziknak nem kell az Elkxrtuk-film.
  • Nincs napirenden a kérdés, hogy ha eltörölnék az óraátállítást, akkor a téli vagy a nyári időzónát választanánk-e.
  • Gulyás kikerülte a választ arra a kérdésre, miért váltották le váratlanul az MVM vezetőjét. Azt mondta, a kérdésre Mager Andrea tud választ adni.
  • Gulyás Gergely bevallotta: nem néz köztévét. Nem tud véleményt mondani a köztévé működéséről, az szerinte a Médiatanács hatáskörébe tartozik. A miniszter elmondta, maximum focimeccseket néz, egyébként nem tévézik.
  • Kiderült, Gulyás nem támogatja, hogy iskolásokat kötelezően vezényeljenek ki a Vadászati Világkiállításra.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk