A rohadék magyar sajtó elhallgatja Szőcs Géza világsikerét

  • Urfi Péter
  • 2016. február 21.

Belpol

A kormánybiztos szerint a New York Times hatalmas dicsérete után mindenkinek el kellene ismernie az érdemeit. De várjunk csak, mit is írtak pontosan azok az amerikaiak?

Az alábbiakban apróságokról lesz szó, de remélem, hogy szórakoztató és tanulságos apróságokról.

Már a tavalyi díjkiosztó idején láttam, hogy az akkor még államtitkár Szőcs Géza által nagy adag közpénzből alapított, botrányosan induló Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíj lépten-nyomon azzal reklámozza magát, hogy a vezető világlap, a The New York Times „költészeti Nobel-díjnak” nevezte. Ezt elsőre furcsálltam, de annyira nem érdekelt, hogy utánanézzek. Úgy tűnik, mások is így voltak ezzel.

false

Most viszont újra elém került ez a jelenség, amikor a Szőcs Géza segítségével – és szintén egy rakás állami pénzből – létrejött állami irodalmi tehetséggondozó oktatóiról írtam. Észrevételeztem, hogy a Magyar Időkben szeptemberben megjelent cikkében egyikük, Farkas Wellmann Endre a Janus Pannonius-díjat lebonyolító, Szőcs Géza által vezetett Magyar Pen Club rendezvényét és kiadványát dicséri, miközben életrajza szerint „2015-től a Magyar PEN Club PR-menedzsere és 2016-tól a Magyar PEN Club könyvkiadójának főszerkesztője”.

Aztán belefutottam az Irodalmi Jelen tavaly novemberi interjújába, amelyben Farkas Wellmann kérdezi Szőcs Gézát a Janus Pannonius-díjról. Se azt nem tüntetik fel benne, hogy Szőcs az Irodalmi Jelen főmunkatársa, se azt, hogy Farkas Wellmann a PEN Club sajtósa.

Részletek az interjúból

– Vegyük fel a fonalat ott, ahol két beszélgetéssel korábban abbahagytuk: a Janus Pannonius-díj eseményeivel...

– Erről az Irodalmi Jelen részletesen hírt adott, tegyük hozzá: egyetlen magyar folyóiratként, sőt talán lapként, még az újságok sem igen adtak hírt róla, hogy Magyarországon járt Amerika és Olaszország egy-egy világhírű költője.

– A New York Times vagy a La Repubblica azért tisztában van a díj jelentőségével.

– Igen, a költészeti Nobel-díjnak nevezik.

(...)

– De ki az, akinek ez nem tetszett?

– Mindenkinek tetszett, kivéve a magyar sajtót. Ahol is a Magyar Narancstól és a Hócipőtől a Hitelig, sőt a Magyar Hírlapig egyetértettek abban (példátlan konszenzus volt ez, meg kell adni), hogy ez a díj fölösleges, értelmetlen, sőt, ha az én szerepvállalásomat is figyelembe vesszük, veszedelmes és elítélendő.

Szőcs állításával ellentétben a díjról az elmúlt években természetesen számtalan magyar lap beszámolt. A Narancsban fölöslegesnek ugyan nem neveztük, de két éve valóban részletesen elmondtuk, melyek a díj erényei, és mi vele a baj. (Röviden: remek költőket adnak ki magyarul, ellenben a kormányzati háttér miatt már ketten visszautasították a díjat, és Szőcs túlságosan rátelepszik az egészre.) Most ezt tehát hagyjuk is, nézzük a külföldi elismeréseket.

A tekintélyes olasz napilap, a La Repubblica archívumában, fájdalom, említést sem találtunk a díjról. Talán a másik nagy napilappal keverik, hiszen a Corriere della Sera, pontosabban annak költészeti blogja valóban írt róla, rögtön az elején megemlítve, hogy a New Yorker magazin (!) költészeti Nobelnek nevezte a díjat.

Az olasz szerző természetesen a New York Timesra gondolt, ahogy mindenki más is erre hivatkozik. Az amerikai lapból vett idézet fogadja a látogatót a díj honlapján, ezt nyomják a poszterekre, erre büszke a díj egyik szponzora, és Szőcs Géza is ezt nyilatkozza mindig, ha elé kerül egy mikrofon: „A Magyar Idők a díj jövőjére és a fordítások fontosságára vonatkozó kérdésére Szőcs Géza elmondta, hogy míg Magyarországon ugyan még mindig vannak szkeptikusok, számos amerikai és olasz fórum, közöttük a The New York Times is, költészeti Nobel-díjként emlegeti ezt a kitüntetést.”

false

 

Fotó: NewsCentral

Úgy tűnik, ez a New York Timesból kimásolt szókapcsolat a díj legitimációjának alapja. Szőcs Géza az alapításkor elmondta, hogy költészeti Nobelt akar csinálni, és erre tessék, a világhírű újság is pont ezt írja róla! Micsoda győzelem! Persze, aki látott már hollywoodi filmekhez készült plakátot és trailert, az tudja, hogy ezek a kiragadott idézetek mennyit érnek, de miért ne hagynánk meg ezt a kis örömöt Szőcsnek? Ha ezt írta a New York Times, hát ezt írta, nem nagy dicsőség, de azért valami.

Csak az a baj, hogy a New York Times nem ezt írta.

A New York Times soha nem írt cikket a Janus Pannonius-díjról. Évente nagyjából 130 ezer cikket jelentetnek meg on- és offline, de Szőcs Géza vállalkozása nem került a látókörükbe. Egyetlen említés található a lapban a díjról: a 2013-as díjazott, Szimin Behbaháni halálakor közölt nekrológjukban olvasható egy darab mondat. A következő: „Among the many literary awards she won was, in 2013, the Janus Pannonius Poetry Prize from the Hungarian PEN Club, which carries a 50,000-euro prize and is sometimes called the Nobel Prize for poetry.” Vagyis: „Számos irodalmi elismerése mellett 2013-ban megkapta a Magyar PEN Club Janus Pannonius Költészeti Díját, amely 50 000 euró pénzdíjjal jár, és néha költészeti Nobel-díjként emlegetik.”

Ez máris kevésbé hangzik olyan jól, de van itt még valami. Beütöttem a keresőbe, hogy milyen forrásokra hagyatkozhatott a Times szerzője, kik emlegették költészeti Nobelként a díjat korábban. Azt gondoltam, hogy elárasztanak a találatok, hiszen Szőcs is arról beszélt, hogy szerte a világon így tartják őket számon. Ehhez képest egyetlen említést találtam angol nyelven a Times cikke előtti időből.

false

Ez a cikk a Hungarian Literature Online-on jelent meg, és a Litera írásának fordítása. A lap Szőcsöt idézi, aki szerint „a cél a Nobel-díjhoz hasonló, de kizárólag a lírai életművet honoráló elismerés létrehozása volt.” Az angol változat leadjében: „The prize, founded last year with the intention to be a kind of »Nobel Prize for poetry«”...

Vagyis a New York Times nem minősítette költészeti Nobelnek a Janus Pannonius-díjat, annyit közölt róla egy más témában írott cikkben, hogy egyesek így emlegetik. És nagyon úgy tűnik, hogy ezek az egyesek konkrétan Szőcs Gézát jelenti. Neki viszont nem derogált egy ilyen csúsztatás, így azóta a magyar és a nemzetközi sajtó is a New York Times nevével reklámozza Szőcs kedvenc kis projektjét. Mindenkit jól átvert. Ügyes.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.