Ha csak egy helyet szereznek, megoszthatja az EP-mandátumát Donáth Anna és Cseh Katalin

  • narancs.hu
  • 2023. november 9.

Belpol

Donáth Anna kiemelte, mindketten folytatni készülnek a munkájukat.

A Momentumban azt tervezik, hogy ha a jövő évi európai parlamenti választáson csak egy mandátumot szereznek, akkor a jelenlegi két EP-képviselőjük, Donáth Anna és Cseh Katalin megosztaná egymás között a parlamenti munkát, a ciklus egyik felében egyikük, a másikban másikuk lenne a párt EP-képviselője – írja az atv.hu.

Megkérdezték erről magát Donáth Annát is, aki nem cáfolta de nem is erősítette meg az információkat: „Cseh Katalinnal mindketten folytatni készülünk a munkánkat. Nyilván volt szó kettőnk között arról, hogy hogyan tudjuk a legjobban támogatni a pártunkat a kormányváltás érdekében. 2026-ban országgyűlési választásokat tartanak Magyarországon. Ha úgy tudom a leginkább segíteni az ellenzéket és a kormányváltás ügyét, hogy hazatérek, akkor ezt fogom tenni” – válaszolta Donáth az atv kérdésére. 

A jelenlegi állás szerint Donáth Anna vezeti majd a párt EP-listáját és Cseh Katalin érkezik a második helyre. 2019-ben fordított sorrendben vezették a listát ketten, de akkor sokak nagy meglepetésére jutott be Donáth is az EP-be, ahol azóta mindketten a különösen aktív politikusok közé tartoznak. A párt saját kommunikációja szerint valójában persze nem egy, hanem kettőnél is több helyben reménykedik a jövő nyáron tartott választáson.

Ha így alakulna végül, az azért is lenne meglepő, mert a párt kvázi arcaként funckionáló Donáth Anna épp a Narancsnak nemrég adott interjújában fejtette ki: „Szörnyű, hogy ameddig az emberek egyre szegényebbek, azt olvassák, hogy pártok helyeken osztozkodnak.”

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk