Ha minden a terv szerint alakul, Putyin ma tényleg földre viheti Orbánt

  • G. M.
  • 2018. szeptember 18.

Belpol

Könnyen lehet, hogy ma Orbán felmegy a tatamira, hogy megküzdjön az orosz elnökkel.

Bár nem tudni, mi is a pontos célja Orbán Viktor mai moszkvai látogatásának, az orosz állami RT nemrég arról írt, hogy Vlagyimir Putyin korábban ígért egy judoleckét Orbánnak, ami akár a mostani találkozón is összejöhet. Annál is inkább, mert a magyar miniszterelnök korábban úgy dicsérte agyon Putyin judotudását, hogy kénytelen volt miatta még füllenteni is:

 

Noha Putyin tényleg írt könyvet a judóról, ezt nem fordították le magyarra, így nem valószínű, hogy   Magyarországon szokták idézni.

Hagyják magukat

Putyin és a judo kapcsolata viszont valóban régre nyúlik vissza. Az orosz elnök még tizenévesen kezdett judózni, igaz, a szülei kezdetben nem örültek fiuk választásának. Edzője a 2013-ban elhunyt Anatolij Rahlin lett, akire Putyin második apjaként tekintett.

Ekkor még nem elnökként

Ekkor még nem elnökként

 

Bár az egyetemi és a KGB-s évek alatt már nem űzte a sportot, az orosz elnök nem felejtette el, hogyan kell mozogni a tatamin. Az orosz állami tévé propagandafelvételen gyakran jelenik meg úgy, mint a sportoló, aki mindig földre viszi az ellenfelét.

Például így:

Putin practices judo - No comment

http://www.euronews.com/nocomment/ Vladimir Putin announcing he could help the Russian Judo Team if they need help. No comment | Euronews: The most striking images from around the world without commentary. Find us on: Youtube http://bit.ly/zKDd7r Facebook http://www.facebook.com/euronews.fans Twitter http://twitter.com/nocommenttv

Vagy így:

Russia: Putin spars with Russian national judo team in Sochi

Russian President Vladimir Putin took part in a training session with the Russian national judo team in the city of Sochi on Friday. Russia's leader, who holds a black belt in judo, sparred with national team coach Ezio Gamba and a judoka in the Russian team.

Ritkán látni olyat, hogy Putyin kerül a földre, ám régebben még ez is megtörtént, amikor egy kisfiú vitte őt földre:

JAPAN: TOKYO: RUSSIAN PRESIDENT PUTIN: JUDO (V)

Natural Sound XFA Russian President, Vladimir Putin, has wound up a visit to Japan by indulging in one of his favourite past-times. Mr Putin donned a traditional dogi (DOH-GEE) before settling down for a bout of the Japanese martial art of judo.

A judobarátoknak sok minden jár

Putyin, aki a Nemzetközi Judo Szövetség és az Európai Judo Unió tiszteletbeli elnöke, illetve 2014 óta nyolcdanos mester, nem felejtette el azokat, akikkel korábban együtt sportolt. Még fiatalon, az edzőteremben ismerkedett meg Arkagyij Rotenberggel, aki ma ország egyik legnagyobb milliárdosa, vagyona akkor kezdett el rohamosan nőni, amióta Putyin hatalomra került. Korábban az derült ki, hogy cégei több mint egybillió rubelnyi közbeszerzést nyertek.

Gennagyij Timcsenkónak sem jött rosszul, hogy anno együtt judozott Putyinnal: a legnagyobb, magánkézben lévő orosz földgáztermelő cég részvénytulajdonosa Oroszország egyik leggazdagabb embere. A szocsi olimpia idején a közbeszerzések jelentős részét behúzó Timcsenko ellen 2014-ben pénzmosás gyanúja miatt indult nyomozás New Yorkban.

Címlapkép: MTI/EPA/Szputnyik/Elnöki Sajtószolgálat/Alekszej Nyikolszkij

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.