„Ha most ugyanakkora tömeg jönne, mint 2015-ben, pontosan ugyanolyan válságot okozna”

Magyarország és Lengyelország politikai vereséget szenvedett, az uniós menekültügyi politikát nélkülünk fogják alakítani, de az új jogszabályok ránk nézve is kötelezőek lesznek. A kormány dönthet majd úgy, hogy nem tartja be azokat, ahogyan az eddigieket sem, és ennek lesznek következményei. Kováts Andrást, a Menedék Egyesület igazgatóját kérdeztük az új menekültügyi megállapodásról és Orbán „megerőszakolásáról”. 

Magyar Narancs: Október 4-én az uniós tagállamok az Állandó Képviselők Bizottságában megállapodtak a közös menekültügyi és migrációs politika részleteiről, amiről az Európai Parlament mondja ki a végső szót. Az a javaslat is átment többségi szavazással, hogy az épp menekültválságot megélő tagállamok szolidaritási hozzájárulást kérhetnek, és a menedékkérő vagy nemzetközi védelemben részesülő embereket tőlük át lehet helyezni más tagállamokba. Ez az, ami ellen Magyarország mindig tiltakozott. Most is ellene szavazott Lengyelországgal együtt, míg Csehország, Szlovákia és Ausztria tartózkodott. A döntést a pártolói „nagy előrelépésnek” minősítették. Mihez képest előrelépés?

Kováts András: Egy hosszú játszma egyik jelenetét látjuk. Az Európai Unió 2016-ban, a nagy migrációs válság idején szembesült azzal, hogy nem működőképes a menekültügyi rendszere. Sok baja között a legnagyobb az, hogy a tagállamok nem egyenlően viselik a krízisek kezelésének terhét. Amikor egyszerre sokan érkeznek egy határra, regisztrálni kell őket, fogadni, elbírálni, hogy közülük ki az, aki védelemre érdemes, ki az, aki nem. Közben pedig a humanitárius elveknek megfelelően kell róluk gondoskodni. A most is hatályos rendszer különféle határozatok, irányelvek és rendeletek bonyolult hálózata, és ezek közül sok szorul revízióra. Teljes reform kezdődött e területen 2016-ban, a folyamat 2020 körül felélénkült, aztán a koronavírus-járvány idején lelassult.

A kimondott cél az volt, hogy a teljes menekültügyi és migrációs joganyagot felülvizsgálják, új szabályozók lépjenek életbe, mégpedig úgy, hogy minderről politikai egyezség születik. Ekörül nagyon sokféle politikai érdek működik, mindet lehetetlen teljes mélységében és összefüggéseiben átlátni, de egyféle szempont világosan látszik. A folyamat azért akadt el az elején, mert többek között Magyarország nyilvánvalóvá tette, hogy olyan tehermegosztásban nem vesz részt, ami azzal jár, hogy menedékkérőket áthelyeznek egyik tagállamból a másikba. A másik póluson viszont Olaszország a leghangosabb. Elemi érdeke az uniós szintű szolidaritás annak érdekében, hogy az olasz partokhoz érkező emberek elszállásolását, szűrését, ügyeik elbírálását ne egyedül kelljen végeznie. A tárgyalások elindultak, és annyi látszott, hogy bizonyos részletekben, amelyeknek nem volt nagy politikai tétjük, még akár meg is lehetne egyezni, az egész viszont egységes csomagként semmiképp sem fog átmenni.

A 2019-es uniós választások után fölállt új Európai Bizottság nagy vállalása volt, hogy ezt a paktumot mindenképpen összehozza, politikai egyezséggel – erről már lehet látni, hogy nem sikerült. Aztán felszínre került az a szándék, hogy mégis érdemes lenne részleteiben tárgyalni. Ez zajlik most. Az utóbbi egy évben egy sor részletszabályozásról született politikai egyezség, amit el lehet küldeni az Európai Parlamentnek. A Parlament idén nyáron olyan szempontból keretet szabott ennek a folyamatnak, hogy kimondta, nem fogja a paktumot részleteiben tárgyalni, csak az egészet, politikai egyezség nyomán, ha az a kardinális kérdésben is megszületik. Merthogy megtörténhet, hogy miután az egyszerűbb, kevésbé fájdalmas részletkérdésekben sikerül megegyezni, a keserű pirulákat senki sem fogja lenyelni, és az egész bukik. Akkor fölöslegesen dolgoztak. A múlt szerdai tanácskozáson a legfontosabb témakör is szóba került: ha Olaszország épp belefullad a menekültkérelmekbe, a többi tagállam átvállal-e valamennyi terhet? Összhang nem volt, viszont többségi határozatként átment – és most itt áll Magyarország, Lengyelország, meg az őket távolabbról, vonakodva, de támogató másik három ország, hogy merre tovább.

MN: Erre a helyzetre alkalmazta Orbán Viktor azt a metaforát, hogy „jogi értelemben megerőszakoltak minket”.

KA: Ez politikai vereség Magyarország és Lengyelország számára. Abból a szempontból pedig tényleg áttörés, hogy jogilag, formálisan elhárult az akadály, ez ügyben a döntéshoza­tali mechanizmus végigfuthat. Tárgyalhatja a parlament, meg is szavazhatja.

MN: Milyen következménye lehet ennek Magyarországra nézve?

KA: Ez még nem látható tisztán. Az igen, hogy egy kisebb horderejű ügyben Magyarország és Lengyelország azonnal bosszút állt, és megtrollkodta a granadai találkozót, nem született közös politikai szándéknyilatkozat sem Ukrajna tagfelvételi ügyéről, sem a migráció kezeléséről. Mindkét ország a migrációs passzusra hivatkozva közölte, nem fognak egy csomagban megszavazni semmit. Ilyen reakciókra lehet számítani. Ettől függetlenül az előbb említett döntéshozatal végigmegy, és az eredménye kötelező uniós joganyagként a helyére kerül, a végrehajtása pedig kötelező lesz Magyarországra nézve is.

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Magyarország azonban most sem úgy fogadja a határra érkezőket, mint más államok. Nem regisztrálja, be sem engedi őket, a menekültek fogadásáról rendelkező jelenlegi jogszabályokat sem tartja be.

KA: Így van. Ehhez képest az történhet, hogy ha az újakat sem tartja be, az EU felszólítja, hogy tartsa be. Ha nem fogja, a Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít. Lefolytatják, megállapítják, hogy Magyarország kötelezettséget szegett, felszólítják, hogy orvosolja ezt a helyzetet. Ha nem teszi, feljelentik az Európai Unió Bíróságán. A bíróság elítéli Magyarországot. Láttunk már ilyet más ügyben is. Az egyedüli kézzel fogható következmény, hogy

a kötelezettségszegési eljárások határozatainak szabotálása is az okok között szerepel, amelyek miatt Magyarország most nem kap uniós pénzt.

További probléma, hogy nem tud az ország igénybe venni olyan forrásokat sem, amelyek a migrációs és menekültügy kezelésére valók. Együtt dolgozhatna az uniós menekültügyi ügynökséggel és a Frontexszel is az állam, de ezt már évek óta nem teszi.

MN: A szerdai döntést az EU Tanácsának oldala úgy tálalta, hogy hasznos ez a migrációt eszközként használó törekvésekkel szemben is. Az olvasó ilyenkor a Fehéroroszországban a lengyel határhoz busszal vitt menekültekre gondol, vagy most arra, hogy a Magyarországra bejutott emberek Szlovákiában jelentek meg, és kapóra jöttek Robert Fico pártjának a választási kampányban. Azt azért nehéz elképzelni, hogy ez utóbbit hogyan lehetett előidézni.

KA: Az tényleg elképzelhetetlen, hogy teljesen a nulláról felépítsen és menedzseljen egy ország egy menekültáradatot, de a folyamatokra lehet hatni. Ebből a szempontból a legjellemzőbb a 2015–2016-os válság idején Törökország hozzáállása volt. Amíg a török hatóságok engedték az embereket, addig jöttek, és amikor az Európai Unió megállapodott Törökországgal, konkrétan a következő nap megállt az áradat. Erdoğan elnök egyszer még kísérletet tett arra, hogy ilyen módon nyomást gyakoroljon az EU-ra. A menekültek manipulálását nehéz bizonyítani, mert az előidéző fél sosem érdekelt abban, hogy lelepleződjenek az eszközei. Az elszenvedő fél és a nemzetközi közösség tárhatja fel a bizonyítékokat.

A szlovákiai esetben nincs adat arra, hogy lenne szándékosság amögött, hogy épp most, a választások előtt jelentek meg ott az emberek, míg a belorusz esetben látható volt, mi történt. Magyarország más módon gyakorolt nyomást: azzal, hogy május óta körülbelül 1500 embercsempészt engedett el a börtönökből. Ezzel az intézkedéssel egy csomagban érkezett egy politikai nyilatkozat is Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől. Azt mondta magyarázatként, az országot vegzálja az EU a zsúfolt börtönök miatt, és közben nem kapunk pénzt az EU-tól az illegális migráció elleni küzdelemre. Azon el lehet gondolkodni, hogy a csempészek szabadon engedése milyen összefüggésben van azzal, ami a szlovák határon történt. Ez szoft manipulálás ahhoz képest, amikor buszokkal viszik a határra a migránsokat és útnak indítják őket, de ugyanaz a műfaj: migrá­ciós intézkedéssel próbál az ország politikai nyomást gyakorolni. Erre világszerte vannak példák. A migráció komplex társadalmi folyamat, bele lehet nyúlni bizonyos pontokon, lehet intézkedésekkel korlátozni vagy éppen ösztönözni.

Mint minden szakpolitikai intézkedésnek, ezeknek is egy sor olyan következményük lehet, amit nem szándékolt hatásként lehet elkönyvelni. A magyar kerítésépítésnek is volt olyan hatása, hogy elterelte a folyamatot a Nyugat-Balkán irányába. Azt is érdemes lenne vizsgálni, hogy az embercsempészek kiengedése és a déli határ szerb oldalán zajló fegyveres összecsapások fölerősödése összefügg-e olyan alapon, hogy a korábban kiiktatott, börtönbe csukott emberek megint megjelentek ott, ahol korábban ügyködtek, és a helyüket azóta mások foglalták el. A migrációval kapcsolatos szakpolitika nem szándékolt hatásaira másik példa lehet a vendégmunkástörvény sorsa. A kormány a hatálybalépése előtt visszavonta, mert talán úgy látta, egyelőre nem tudja kezelni a nyilvánosság előtt azt a helyzetet, hogy vendégmunkásokat fogad, és közben védi az országot a beáramló idegenektől.

MN: Ha a 2015-öshöz hasonló áradat érné el a határt, mi történne a védelmi rendsze­reinkkel? Jó a magyar kormány módszere, vagy célravezetőbb lenne nem szabotálni az uniós jogszabályokat?

KA: Rövid távon, egy krízis megoldására az a módszer, amit a magyar kormány kitalált és végrehajtott, nagyrészt működött. Ehhez képest meg lehet nézni Görögországot, amely elindult azon az úton, amelyet az EU ajánlott, és amelyet a Törökországgal kötött paktum eredményezett. Rettenetes állapotok uralkodnak a befogadóállomásokon, nem működik sem az áttelepítési mechanizmus, sem a Törökországba való visszaküldés. Kicsi az esélye annak, hogy az unió pont most kezd el hatékonyabban működni, hiszen eddig sem tudott. Az ugyan tényleg látszik, hogy most komoly erőfeszítések indultak annak érdekében, hogy legközelebb ne forduljon elő ugyanaz, ami 2015–2016-ban, de

ha ebben a pillanatban ugyanakkora tömeg jönne, mint akkor, pontosan ugyanolyan válságot okozna.

Sőt még nagyobb káosz lenne, mert a helyzet kezelésének politikai és társadalmi támogatottsága sokkal kisebb.

Azért van két másik szempont, amelyeket érdemes mérlegelni. Látjuk, mivel jár az, ha egy politikai-gazdasági közösség tagja tartósan nem együttműködő, nem szolidáris a többiekkel, nem tartja kötelezőnek magára nézve az elfogadott elveket, és nem vesz részt a megoldás kezelésében. Szerintem Magyarország közép- és hosszú távon sokat veszít azzal, hogy elszigetelődik. Egészen más úgy meghatározó tényező lenni egy közösségben, mint ügyeletes troll, és más egy pragmatikus, határozott, konzervatív álláspontot képviselni, de belülről, kompromisszumkészen. Mert ez tényleg nehéz helyzet, a kecske és a káposzta esete. Hatékony és biztonságos védelem kell, és közben védeni is kell mindazokat az érkezőket, akik erre rászorulnak, képviselve azokat az emberi jogi értékeket, amelyek az uniót meghatározzák és jó hellyé teszik. Szaúd-Arábia és Jemen határán a szaúdi határőrök tüzérséggel is lövik az ott próbálkozó menekülteket. Valószínűleg egyikünk sem szeretne olyan Európában élni, ahol ilyen áron védik a békét és a nyugalmat. A mi kerítésünkön átjutnak valahogy, nem öt-tízezren naponta, de azért sokan – ez az országon belüli, az ausztriai és szlovákiai elfogásokon látszik. Közben a kerítést őrző rendőröket akár támadások is érik, és – mint a Helsinki Bizottság által megnyert egyik legutóbbi per bizonyítja egy határon bántalmazott ember ügyében – olykor ők is erőszakosan lépnek fel. A brutalitás oda-vissza eszkalálódik. Ez a helyzet jogsértéseket szül, és az erőszak az ott szolgáló emberek és családjuk tapasztalata révén része lesz a társadalmunk mindennapjainak.

Megverték a rendőrök, pert nyert

A magyar állam 20 ezer eurós kártérítést köteles fizetni a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága múlt csütörtöki ítélete szerint Khurram Shahzadnak. A 30 éves pakisztáni férfit 2016 augusztusában az új törvény alapján az elsők között kényszerítették vissza Szerbiába a magyar rendőrök. Figyelmen kívül hagyták, hogy menedékjogot kér, és jogorvoslati lehetősége sem volt az intézkedéssel szemben – de még a nevére sem voltak kíváncsiak.

A Magyar Helsinki Bizottság által képviselt férfi 2021-ben már pert nyert az Emberi Jogok ­Európai Bíróságán. Az akkori ítélet kimondta: a magyar állam megsérti a kollektív kiutasítás tilalmát azzal, hogy egyéni eljárás nélkül toloncol ki embereket.

A pakisztáni férfi egy másik pert is indított, mivel a vele szemben intézkedő rendőrök többekkel együtt őt is megütötték fém- és gumibottal, tonfával. Arról, hogy ez megtörtént, volt bizonyíték – egyebek mellett a rendőrség által rögzített videó is, amely Khurram Shahzad feljelentése nyomán került elő. A szabadkai kórházban látlelet készült a fejsérüléseiről, amelyeket össze kellett varrni. Meg tudta jegyezni az egyik rendőr azonosítószámát, a váll-lapján lévő csillagok számát is. A magyar ügyészség mégis megszüntette a nyomozást. Ezt a döntést ítélte most jogsértőnek a strasbourgi bíróság, kimondva, az ügyészség nem végezte elvárható módon a munkáját, és az állam nem adott elfogadható magyarázatot arra, mi történt a pakisztáni férfival. Azt is kimondta az ítélet, hogy bebizonyosodott, a sértettet bántalmazták a magyar rendőrök. A Magyar Helsinki Bizottság az esetet ismertetve azt is közzétette, hogy csak az ítéletet megelőző héten 4766 esetben kényszerítettek vissza a magyar hatóságok embereket Szerbiába.