Háborús akciófilmre ad az állam 2,7 milliárdot

  • narancs.hu
  • 2024. június 19.

Belpol

Magyar katonák hősiesen kiszabadítanak több száz embert egy háború sújtotta városból.

Operation Sámán munkacímmel magyar katonai akciófilm készül, Dyga Zsombor rendezi, Lajos Tamás a producere, Dobos Tamás  az operatőre – írja a Telex.

„A fikción alapuló történetben magyar katonák hősiesen kiszabadítanak több száz embert egy háború sújtotta városból” – idézi a lap az NFI közleményét.

Az akciófilm elkészítését a Honvédelmi Minisztérium szakmai háttérrel is támogatja. A kormány egyedi határozattal 1,067 milliárd forint támogatást ad rá, a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága pedig 1,7 milliárdot. 

„Filmünk a valóságból inspirálódva fiktív azaz kitalált, játékfilmes elemekkel színezi azt, és a cselekmény középpontjába egy magyar orvosnőt helyez. A történet során párhuzamosan fut és összefonódik a magyar katonák önfeláldozó küzdelmének szála a háborús városból kijutni próbálók elkeseredett menekülésével. A fináléban az apokalipszisbe süllyedő repülőtéren nincs már törvény, nincs rend – a magyar katonák kitartása, hősiessége és embersége dönt életről és halálról” – ezt a stáb írta a készülő filmről.

A forgatás augusztus elején elsősorban magyarországi helyszíneken kezdődik. 

A lap emlékeztet, már márciusban tudható volt, hogy a 2021-es kabuli mentőakcióról, amikor 540 embert mentettek ki magyar katonák az Afganisztánt gyorsan birtokba vevő tálibok elől, filmet akarnak forgatni. A Nemzeti Filmintézet akkor is segítette a munkát, bár még nem tisztázódott, hogy akció- vagy dokumentumfilm készül. Mostanra eldőlt. 

(Címlapképünk illusztráció)

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.