Hadházy Ákos 680 ezer aláírást gyűjtött azért, hogy csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. június 5.

Belpol

A független képviselő szerint a kormánynak azért kell lopnia, hogy hatalmon maradhasson.

Összesen 680 ezer aláírás gyűlt össze annak érdekében, hogy Magyarország csatlakozzon az európai uniós ügyészséghez - jelentette be Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.

Az ellenzéki politikus 680 ezer dühös ember tüntetésének nevezte az aláírásokat, amelyeknek célja szerinte, hogy megakadályozzák a Fidesz "további, kontroll nélküli lopását".

Hadházy Ákos úgy fogalmazott, a kormánypárt 2010-ben azért került hatalomra, hogy "ellophassa az európai uniós pénzeket", majd "annyira nyíltan és sokat lopott, hogy most már azért kell lopnia, hogy hatalmon maradhasson".

A politikus köszönetet mondott az aláírásgyűjtés szervezésében résztvevő 26 ezer embernek.

Tájékoztatása alapján az összegyűlt 680 ezer aláírásból 130 ezret az MSZP és a Momentum adott át nekik, míg más pártok - akiknél információ alapján szintén jelentős számú aláírások lehetnek - nem szolgáltattak íveket számukra. Hozzátette, az aláírások gyűjtését 10 millió forint összértékű adományokból finanszírozták.

Az ellenzéki képviselő kérdésre válaszolva elmondta, az aláírásoknak nincs közjogi következménye, ugyanakkor azt fejezik, ki, hogy a magyar emberek szeretnék az európai uniós ügyészséghez csatlakozást. Szerinte ez akkor valósulhat meg, amennyiben az új Európai Parlament és Európai Bizottság is nyomást gyakorol a kormányra ebben az ügyben.

Hadházy Ákos szintén kérdésre közölte, nem keresték még bocsánatkéréssel az LMP-ből, amennyiben ez megtörténik, elgondolkodik a visszatérésen.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.