Hadházy: „A mai nappal nagyon közel kerültünk a valódi diktatúrához”

  • Gera Márton
  • 2019. január 21.

Belpol

Az ellenzéki képviselő a Narancs.hu-nak reagált az ügyészség döntésére.

„A mai nappal nagyon közel kerültünk a valódi diktatúrához” – nyilatkozta a Narancs.hu-nak Hadházy Ákos, aki ma tudta meg, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség úgy döntött, jogos volt az MTVA székházában ellenzéki képviselőkkel szemben elkövetett erőszak.

Az ügyészség a ma kiadott közleményében azt írja, hogy az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el december közepén,  „a rendbontó magatartásuk miatt velük szemben jogszerűen fellépő MTVA Fegyveres Biztonsági Őrség tagjainak eljárását akadályozták”, ezért szerintük a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt. Vagyis az ügyészség elutasította Hadházy Ákos és Szél Bernadett feljelentését.

Az ügyészség azt is jelezte, hogy az MTVA által tett feljelentést jogszerűnek találja, és ismeretlen tettesek ellen nyomozást rendel el.

Jogos volt a képviselők elleni erőszak az MTVA székházban: így döntött az ügyészség

Szerintük nem hivatalos személyként mentek be a képviselők az épületbe. Központi Nyomozó Főügyészség egy hónap után döntött az MTVA székháznál 2018. december 16-án és 17-én történt események ügyében. A közlemény szerint az országgyűlési képviselők és más személyek által tett feljelentéseket az azokról készült - 2500 GB terjedelmű, mintegy 1000 óra tartalmú - felvételek alapján bírálták el.

A független képviselő portálunknak azt mondta, hogy az ügyészség sem őt, sem Szél Bernadettet nem hallgatta ki, ami szerinte „pontosan mutatja, hogy politikai döntés született”. „Az első gondolatomat inkább nem mondom, mert az nyomdafestéket nem tűr. A felháborító, hogy a döntésről mi is csak az ügyészség közleményéből értesültünk” – mondta Hadházy, aki kérni fogja, hogy megnézhesse az iratokat, és magánvádas feljelentéssel is fog élni.

Az LMP egykori politikusa azt mondta, hogy az MTVA épületében semmilyen törvénytelenséget nem követtek el, ezért az eltávolításuk sem volt jogszerű, hiába írja ezt az ügyészség.

Hadházy Ákos és a következmények nélküli ország

Hadházy Ákos

Fotó: MTI

„Viszont nem az a lényeges, hogy mi mit csináltunk ott. Ennél sokkal fontosabb, hogy az ügyészség mai döntése újabb döfés a demokrácia maradékának. Fontos azonban látni, hogy még ennél a mélypontnál is mehetünk lejjebb, mindaddig közeledhetünk a diktatúrához, ameddig a magyar emberek nem mondják azt, hogy elég volt. Ennyiben talán van valami haszna az ügyészség mai döntésének, hiszen az emberek ismét láthatják, mi megy itt nálunk, hogyan szolgál politikai érdekeket az ügyészség."

Hadházy szerdára tüntetést szervez a Legfőbb Ügyészség épülete elé, ám azt mondta, hogy onnan az MTVA-hoz szeretnének majd vonulni, mert szerinte „ott kell megmutatni, hogy ebből nem kérnek az emberek”. Arra a kérdésre, hogy összellenzéki demonstrációra számít-e, a képviselő azt mondta, hogy szeretné, ha az összes párt képviselője jelen volna, mivel szerinte csak így lehet eredményt elérni.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.