Hadházy átadta Magyar Péternek a Diákhitel Központ általa kifogásolt szerződéseit

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 17.

Belpol

A Tisza Párt elnökétől ígéretet kapott, hogy a kérdéseit megválaszolja. 

„A héten végre megvalósult a régóta tervezett találkozónk Magyar Péterrel. A képviselő úrral egyetértettünk abban, hogy a jelenlegi rendszer alapja a korrupció, illetve az azt elfedő propaganda. Egy mindkettőnk által remélt rendszerváltás érdekében és azt követően is ezzel a két dologgal kiemelten kell foglalkoznunk, és szerencsére kész tervek is vannak hozzá. A találkozón átadtam a Diákhitel Központ általam megtekintett szerződéseit. Egyes kérdéseimre választ kaptam , és ígéretet kaptam az általam feltett további részletekez érintő kérdések mielőbbi megválaszolására is” – írja Hadházy Ákos a Facebookon.

Mint ismert, még a választások előtt, áprilisban Hadházy arról számolt be, hogy belenézett a Diákhitel Központ Magyar által is elismerten felülárazott szerződéseibe. Hadházy akkor későbbre ígért konkrétumokat, de megjegyezte, hogy a kommunikációs megbízásokon túl vannak „közvélemény-kutatások, erősen megkérdőjelezhető árazással, tanulmányok, amik valószínűleg soha el sem készültek, vagy ha igen, akkor azok mosolyt fakasztóan primitívek és semmitmondóak és még sok, nagyon furcsa szerződés”, amik jó része Magyar Péter vezérigazgatósága idején született. Hadházy hozzátette, „azoknak, akik feltétel nélkül bíznak Magyar Péterben, azt tudom javasolni, ne olvassák el az ezekről a szerződésekről szóló posztjaimat”.

Ezt követően Hadházy és Magyar leültek egymással és megbeszélték, hogy majd visszatérnek a témára. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.