Hadházyék törvényjavaslatot nyújtottak be, hogy a képviselők fizetéséből egészítsék ki az egészségügyi dolgozók bérét

  • narancs.hu
  • 2020. április 19.

Belpol

„A parlament egésze legyen szolidáris”.

Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs törvényjavaslatott nyújtott be azért, hogy a parlamenti képviselők fizetésének meghatározott részét a „frontvonalban küzdő” egészségügyi és szociális dolgozók bérének kiegészítésére fordítsák – szúrta ki a hvg.hu.

„A parlament egésze legyen szolidáris a frontvonalban küzdőkkel és a képviselői fizetések meghatározott része — a gazdasági erősödés miatti növekmény, a viselt tisztségek és a bizottsági tagságok után járó illetményrészekkel együtt — kivétel nélkül, vagyis oldal- és párthovatartozásra való tekintet nélkül, mindenki esetében a törvény erejénél fogva a Járvány Elleni Védekezése Alapba kerüljön az egészségügyi dolgozók és a szociális dolgozók fizetésének kiegészítése céljából” – írja Szél a Facebookon.

A kezdeményezésről egy közös videóban értekeztek a politikusok.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.