Hős utca: bontás előtt körbezárnák

  • narancs. hu
  • 2018. október 22.

Belpol

Biztonsági őrökkel védett beléptető rendszert telepítenének a Hős utcai gettó köré.

A  társaházi közgyűlés számára készült határozati javaslat szerint a Hős utcai tömböt teljesen körbe kerítenék, így a házakba csak a tulajdonosok, az igazoltan a társasházban élők, a bérlők és bejelentett családtagjaik, valamint a hozzájuk érkező látogatók mehetnének be. Belépni csak a Zách utcai kapun keresztül lehetne, ahol két biztonsági őr állna. Ők regisztrálnák az érkezők adatait: ellenőriznék a személyi igazolványt, lakcímkártyát és felírnák az illető nevét, születési nevét, születési helyét, idejét, valamint a lakcímét. A javaslatról az október 25-i közgyűlésen döntenek.

Hős utca hangjai nevű blogra felkerült tervezet szerint ez az intézkedés mintegy 131 millió forintba kerülne, amelyet a többségi tulajdonos, a X. kerületi önkormányzat fizetne 2019. december 31-ig - utólagos térítési igénnyel. A javaslat különösen annak fényében furcsa, hogy a korábbi tervek szerint éppen akkorra ürítenék ki a két épületet és megkezdődne a gettó dózerolása.

A bérlők szerint az egész csupán egy újabb formája a zsarolásnak, amellyel rá akarják venni őket, hogy az önkormányzat által felajánlott csekély összegekért adják el lakásaikat. A lakók kártalanítására és a tartozások kifizetésére 2,1 milliárd forintos állami támogatást kapott a kerület.

„Menteni kellene azokat, akiket lehet – mondta Mihály Bulcsú önkéntes szociális munkás a Magyar Narancsban megjelent korábbi riportban –. Sokan élnek itt, akik nem dílerek, nem munkakerülők, nem iszákosak és nem szerhasználók, csak a rossz sorsuk ide vetette őket. Ha kapnának egy új esélyt, talpra állhatnának. Ha néhány millióval a zsebükben az utcára teszik őket, végleg kicsúszhat a talaj a lábuk alól. Hatszázan élnek itt, a kerületnek és a városnak is jobb lenne, ha megnyugtatóan tudnák rendezni a sorsukat ahelyett, hogy jövőtlenül kiszórják őket.” A kőbányai önkormányzat totális bizonytalanságban tartja az itt élőket. Holott a kerület vezetése legalább annyira tehet az itt kialakult állapotokról, mint a lakók. Az elmúlt tíz évben több ziccert is kihagytak, amivel megállíthatták volna a környék lecsúszását. De nem tettek semmit, sőt egy kicsit még taszajtottak is rajtuk.

A kormány hirtelen támadt érdeklődése, a gyorsított megoldáskeresés nem valamiféle szociális érzékenységből fakad. A Hős utca egyszerűen bezavar a „látképbe”, az Orbán-kormány nagy ívű Hungexpo-fejlesztési tervei­be.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.