A konferenciát Závecz Tibor közvélemény-kutató szakember előadása nyitotta meg, aki a tízezer lakos feletti nagyvárosok szavazási sajátosságait vizsgálta. Külön foglalkozott a 23 megyei jogú várossal, amelyekben összesen 1,6 millió szavazásra jogosult állampolgár él. Ezenkívül van még száztizennyolc tízezer lakos feletti város, 1,8 millió választópolgárral. A választások előtt e nagyvárosokról a következőket lehetett elmondani: a kormány tevékenységével a többség nem volt elégedett, a relatív többség kormányváltást szeretett volna, különösen a megyeszékhelyeken. Ehhez képest a huszonhárom megyei jogú városban huszonegy helyen a Fidesz aratott győzelmet, Salgótarjánban huszonhét, Szegeden pedig hatszázötven szavazattal nyert a baloldali összefogás. Átlagosan a nagyvárosokban tíz százalék eltérés figyelhető meg a baloldal és a Fidesz között, a kormánypárt javára. „Az eltérés részleteit nézve azt láthatjuk, hogy Kecskeméten kétszer annyi szavazatot kapott a Fidesz, mint a baloldal, itt figyelhető meg a legnagyobb különbség a két párt között, a legkisebb eltérést pedig Szeged produkálta” – részletezte az eredményeket Závecz.
| ||
Szegeden, Tatabányán és Pécsett relatíve gyengén szerepelt a Jobbik, a Fidesz és a kormányváltók között pedig szoros volt a verseny. Salgótarjánban, Dunaújvároson és Szolnokon viszont az országos átlag felett jött a Jobbik (az országos átlag húsz százalék, itt mindenhol e fölötti eredmények voltak), de hármas verseny (Fidesz, baloldal, Jobbik) csak Miskolcon volt.
Az LMP a megyeszékhelyek közül Pécsett, Szegeden, Szekszárdon és Veszprémben szerepelt jól, Miskolcon és Salgótarjánban viszont nagyon gyengén teljesített. Az adatok alapján az LMP inkább a polgári beállítottságú egyetemi városokban szerepelt jól, a munkásvárosokban kevésbé. A baloldali összefogás a tízezer fő feletti (részben egykori) ipari városokban teljesített a saját átlaga felett (például Kazincbarcika, Oroszlány).
Kicsi falu, nagy nyomás
Hubai László a tízezer fő alatti városok és falvak választási magatartását vizsgálta. E kisebb településeknél szintén megfigyelhető az, ami országos szinten: az EP-választás abszolút másodrendű a kisvárosokban élők számára is. Az idei magyarországi alacsony részvételi arány az EP-választásokon azzal magyarázható, hogy az országgyűlési és az EP-választás között alig másfél hónap telt el. Hubai szerint ez „tervezett politikai szándék” volt, ráadásul a Fidesznek az EU-t negatív fényben feltüntető retorikájával részben sikerült otthon tartani az embereket.
Érdekes adat, hogy egy-egy településen a választásra jogosultak számával fordítottan arányos a választói aktivitás, tehát minél nagyobb lélekszámú egy település, annál kevesebben mennek el szavazni. „Minél kisebb egy település, annál inkább van valami elvárt magatartás, nevezetesen az, hogy választani el kell menni. Ez az a dimenzió, ahol beszélhetünk valamiféle komolyan vehető, politikai közvéleményről, ami elviszi vagy nem viszi el a választókat szavazni” – mondta Hubai, aki szerint a kis lélekszámú területen könnyű számon tartani, hogy ki ment szavazni és ki nem, és könnyen kikövetkeztethető, ki milyen állásponton van.
Az országgyűlési választásokon a Fidesz átlagosan ötvenöt százalékot hozott a legkisebb településeken, a településméret és -lélekszám növekedésével viszont csökkent a Fidesz támogatottsága. Az MSZP népszerűsége ezzel ellentétesen mozog. Ez a trend egészen 2008-ig volt megfigyelhető, akkor azonban a Jobbik megjelenése némileg módosította e pályát. Az LMP szinte egyáltalán nincs jelen a tízezer fő alatti kisvárosokban és falvakban.
Az országgyűlési választásokon indult három baloldali párt a vidéki kisvárosokban – Hubai szavaival – határozatlan karakterisztikával rendelkezik. A Jobbiknak viszont a falvakban és a kisvárosokban határozott (emelkedő) iránya van.
Villák, panelek, lerobbant telepek Budapesten
„Budapesten belül különböző státuszú lakóhelyeket vizsgáltunk, mert az a hipotézisünk, hogy a társadalmi helyzet hatással van a választói magatartásra” – kezdte előadását Ignácz Károly. (A vele készített korábbi interjúnkat itt olvashatja.) Az idei választásokon a budai villanegyedekben volt a legmagasabb a részvétel, 76 százalék feletti; de általában is jellemző, hogy a magasabb státuszú területeken nagyobb a szavazói kedv. „Amíg mindenki számára egyértelmű, hogy a budai villanegyed Budapest leggazdagabb területe, addig sokan tévesen azt állítják, hogy ennek az ellentéte a lakótelepi szféra. Ez azonban nem így van, mert a lakótelepeken belül is vannak magasabb státuszúak. Az elit területek ellentéte valójában a szlömösödő belső városrészek, leginkább a VIII. kerület külső része és a IX. kerület középső része, a régi ipari területek, illetve az alacsony státuszú lakótelepek” – vázolta a területi sajátosságokat Ignácz. A budai villanegyedekből érkezett egyébként az országgyűlési választásokon a fővárosi érvényes szavazatok 15 százaléka. „Budapesten ez egy idősek által lakott, keveset változó városrész. Ez az állandóság a szavazatokban is meglátszik, nincs nagyon elmozdulás az előző évekhez képest a pártpreferenciával kapcsolatban. Ez alapvetően a Fidesz területe. Nyugat-Európában is jellemző, hogy a magasabb státuszú területeken konzervatív, jobboldali párt ér el jó eredményt” – mondta az elemző.
| ||
A Jobbiknak Budapesten vannak gyenge és erős körzetei, a budai villanegyed az egyik leggyengébb területe. Az elit helyeken eltérően működnek a baloldali pártok: e vidéken közülük az Együtt–PM a győztes (az EP-választáson a budapesti 13 százalékos átlagát itt 15,2 százalékra tornászta fel). Újlipótváros az ellenzék legerősebb területe, itt mindhárom baloldali párt az átlagán felül szerepelt.
A megújult fővárosi városrészeknek is megvan a maguk sajátossága: ahol már a környezet is a pozitív változást sugallja, ott jellemzően erős az LMP és az Együtt–PM (például a Ferencváros rehabilitált körzeteiben). A Jobbik a külső, nem átalakuló városrészekben erős. Vannak olyan nem változó területek, mint például a nyolcadik kerület külső része, ahol a domináns politikai magatartás a nem szavazás.
A külvárosok az érvényes szavazatok egynegyedét adták; ide tartoznak az alacsonyabb státuszú munkásnegyedek, és a magasabb státuszúnak számító régi üdülő-, illetve tisztviselőtelepek. Az alacsonyabb státuszú területeken jellemzően erős a Jobbik és gyenge az LMP. Budapest választóinak egyharmadát a lakótelepeken élők teszik ki; vannak nagyon elszegényedett lakótelepek (például a Havanna), ahol erős a Jobbik támogatottsága. A baloldal a bevett politikai és zsurnálközhelyekkel szemben nem népszerű az alacsony státuszú lakótelepeken, ők inkább a közepes státuszú helyeken szerepelnek jól (például a III. kerületi lakótelepeken).
A rendszerváltás után megjelent lakóparkok népessége jóval homogénebb, jellemzően fiatalok laknak ezeken a helyeken, ahonnan hiányoznak a legalacsonyabb társadalmi státuszúak, és ahol inkább középosztálytól „felfelé” élnek. Ezen a területen a Fidesz a saját átlaga körül teljesít, míg az Együtt–PM és az LMP az EP-választáson meghaladta a saját országos átlagát.
Az EP-választás – ahol a három baloldali párt külön indult – jól mutatta, hogy az ellenzéki pártok Budapest mely részein szerepeltek jól. Az Együtt–PM a magasabb státuszú lakóhelyeken népszerű, viszont a külső, elszegényedett részeken nem sikerült labdába rúgnia. A DK a nagy lakótelepeken szerzett sok szavazatot, a legkevesebbet pedig Budán és a külső, jobb státuszú területeken gyűjtötte. Az MSZP-nek inkább kerületi sajátosságai vannak, hiszen a XIII. és a XIX. kerületben vitte el a szavazatok nagy részét, míg a DK-hoz hasonlóan a szocialisták is a magasabb státuszú helyeken voltak a legnépszerűtlenebbek.
