Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség az MNB-alapítványok ügyében

  • narancs.hu
  • 2025. március 25.

Belpol

Az Állami Számvevőszék által tett feljelentés alapján.

„A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az Állami Számvevőszék által tett feljelentés alapján eljárást folytat hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt” – válaszolta a 444.hu kérdésére az Országos Rendőrs-főkapitányság.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azért tett feljelentést, mert több bűncselekmény gyanúja is felmerült, amikor a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) kötődő alapítványok gazdálkodását vizsgálta. Az, hogy hűtlen kezelés miatt nyomoznak, új fejlemény az ügyben. Az ÁSZ ugyanis a 444.hu múlt heti kérdéseire válaszolva még azt írta, „vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények” gyanújával tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen.

A rendőrség az üggyel kapcsolatban mást nem közölt, mivel a nyomozás érdekére való tekintettel további tájékoztatást nem adhatnak. A lap kérdéseire az ügyészség is csak annyit írt, hogy a jegybank gazdálkodásáról lefolytatott számvevőszéki vizsgálat megállapításai alapján indult nyomozás „felderítési szakban van folyamatban”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.