Idén már nem akar kordonok közt vonulni a Pride

  • narancs.hu
  • 2017. június 27.

Belpol

Ha a rendőrség mégis kordonozna, arra is van tervük.

„Fontos hangsúlyoznom és üzenem is minden résztvevőnek, hogy úgy jöjjön ki, idén nem fogunk kordonok közt vonulni, bármit is tegyenek a hatóságok” – mondta a 24.hu-nak adott interjújában Karlik Cintia, a Budapest Pride szóvivője. A leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek egyenjogúságáért szervezett felvonulás jövő szombaton, június 8-án lesz Budapesten.

A korábbi években a menet elmaradhatatlan részét képező kordonról Karlik azt mondta, hogy „egy elképzelt biztonságot jelképez, de megfoszt a szabadságtól. Attól, amivel leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek egyébként a hétköznapokban is találkoznak. A biztonság és a szabadság között választanak, amikor azon gondolkodnak, megfoghatják-e egymás kezét, megcsókolhatják-e egymást, kitehetik-e a párjuk fotóját a munkahelyükön, előbújhat-e a családjuk előtt.”

A szervezők már az elmúlt pár évben is arra kérték a rendőrséget, próbálja meg hermetikus lezárás nélkül biztosítani az eseményt, a rendőrök végül mégis a kordon mellett döntöttek. Idén konstruktívabb volt a hatóság hozzáállása, de ettől függetlenül az utolsó pillanatban még bevethetik a kordont. A szervezők erre az eshetőségre is felkészültek, hogy pontosan mit fognak csinálni, az nem derül ki az interjúból, de a szóvivő idézte Orbán Viktor 2007-es kordonbontáskor elmondott szavait: „vártunk, türelmesek voltunk, de mindennek van határa.”

A Pride mellett idén 250 menetkísérő és 50 kamerás jogi megfigyelő vonul majd. A szervezők egyes szélsőjobboldali csoportosulások fogadkozásai ellenére nem számítanak atrocitásokra.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.