Így űzték ki a menekülteket a Keleti aluljárójából

  • narancs.hu
  • 2015. július 30.

Belpol

Akcióban a rendőrség: képgaléria testközelből.

A rendőrség nagyszabású razziát tartott csütörtök délután a Keleti pályaudvar környékén, kiürítették azt az aluljárót, ahol több száz menekült, sok kisgyermekes család is tartózkodott már napok óta – írta délután az Index.

keleti

Németh Dániel képei

 

A rendőrség a kérdésre, hogy milyen intézkedés zajlott, szűkszavúan csak annyit közölt az Indexszel, hogy „a Budapesti Rendőr-főkapitányság a közterületek ellenőrzése során a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően teszi meg a szükséges intézkedéseket”.

keleti

 

 

A Migration Aid segélyszervezet cáfolja, hogy óriási razziát tartanának a rendőrök a Keleti pályaudvaron, és tucatjával viszik el a menekülteket.

keleti

 

 

Ez csak rutinellenőrzés, pár embert kísértek be csak, akiknek lejártak a papírjai, de őket is elengedik az igazolványok meghosszabbítása után – mondta el az Origónak a menekülteket segítő egyesület szóvivője. Szavait megerősítette a BRFK szóvivője, aki szerint valóban csak rutinvizsgálat zajlik.

keleti

 

 

Az Origo tudósítója szerint az elijesztett menekültek egy része kezd visszaszivárogni a Keletihez.

keleti

 

 

Mintha mi sem történt volna.

keleti

 

keleti

 

keleti

 

keleti

 

keleti

 

keleti

 

keleti

 

keleti

 

keleti

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.