A ma megjelent nyomtatott Narancsban alaposan körbejárjuk a Magyar Nemzeti Bank képzőművészeti kicsapongásait. A jegybank Értéktár programja bőkezűen fizet: a korábban 1,6 milliárdra értékelt Tizianóért például háromszor annyit adott. Az MNB tehát milliárdokkal dobálózik, Orbán Viktor kampányhajrában előadott performansza pedig 4,7 milliárd forintunkba került (ennyit fizettünk a Seuso-kincsek egy részéért) – ehhez képest a magyar közgyűjteményeknek gyakorlatilag nincs műtárgyvásárlási keretük. A kulturális tárca az ezredfordulón még meglévő 100 milliós kerete is eltűnt. Csak a nagylelkű adományozókra, esetleg szponzorokra számíthatnak.
| ||
Műtárgyvásárlásra a legnagyobb – és egyetlen állandó – forrás a Nemzeti Kulturális Alapnál van. Ők 2012-ben 133 millió, 2013-ban 117 millió, 2014-ben 157 millió forintot adtak különböző közgyűjteményeknek műtárgyvásárlásra a miniszteri keretből, vagy kollégiumi döntésekkel. (Ebbe beleszámít az Ithaka program, amely a külföldön található, a magyar művelődés- és tudománytörténet szempontjából jelentős hagyatékok és gyűjtemények hazahozatalát támogatta – két évvel korábban 50, tavaly már csak 20 millió forint értékben. Így vásárolta meg 24,5 millióért az MTA Bölcsészettudományi Központja a Dohnányi-hagyatékot, vagy a Szabadtéri Néprajzi Múzeum 6 millióért az argentínai Chaco tartományban élő magyarok életmódját bemutató tárgyegyüttest – olvashatjuk a legutóbbi kollégiumi döntések között.)
A nagyobb akvizíciókat politikusok bonyolították, nem mindig a szakmai érvekkel összhangban. 2009-ben közel 300 millió forint összegben vásárolt a magyar állam Robert Capa-mesterkópiákat az International Center of Photography nevű New York-i intézettől. A Nemzeti Múzeumba került képekért irreálisan sokat adtunk, hiszen nem a művész által nagyított fotográfiákról, vintage-okról van szó, hanem a művész testvére által válogatott és nagyított kópiákról. Legutóbb a Pécsi Janus Pannonius Múzeum vásárolt meg 19 millió forintért a Virág Judit galériájából egy, az 1906-os milánói világkiállításon szerepelt, sokáig lappangó Zsolnay-vázát. Az ügy azért volt botrányos, mert a múzeum vezetője és szakemberei csak pletykákból tudták, hogy megvásárolták minden idők legdrágább Zsolnay-műtárgyát. A vételről politikusok döntöttek, máig nem világos, hogy a város miért, kinek a tanácsára szánta rá magát az akcióra.
A Ludwig Múzeum volt sokáig a legjobb helyzetben, hiszen a német Ludwig Alapítvány műtárgybeszerzés céljára 60 ezer eurót (mintegy 18 millió forintot) bocsátott rendelkezésükre. Az összeg megmaradt, de a műtárgyak már nem a múzeum, hanem az alapítvány tulajdonában maradnak. Csorba Lászlótól, a Nemzeti Múzeum igazgatójától megtudtuk, hogy nekik a Szerencsejáték Zrt. nyújt gyakran segítő kezet, így vásárolták meg a bécsi Dorotheum árverésén az 1792-es koronázás koronázási pálcáját és egy Kazinczy-arcképet. Az Iparművészeti Múzeum 2013. folyamán 8,12 millió forintos támogatást kapott egy 17. századi elefántcsont faragvány megvásárlására – közölte az intézmény.
A legnagyobb vásárlások az elmúlt években a Szépművészeti Múzeumhoz fűződnek, szponzori és állami támogatással. Bartolomé González infáns portréját 60 millió forintért vette meg 2007-ben, ugyanebben az évben Hantai Simon korai festményét is megvásárolta 20 millióért. Az antik gyűjtemény egy Orpheust ábrázoló mozaikhoz jutott csaknem 30 millió forint értékben, az egyiptomi kollekció pedig 12 millió forintért egy varázsbottal gazdagodott 2005-ben. Bernard van Orley Krisztus az olajfák hegyén című képét pedig a Magyar Nemzeti Bank támogatásával 2006-ban, csaknem 70 millió forintért vásárolták meg. A legnagyobb összegű vásárlás – 117 millió forintért – az „actiumi relief” néven ismert római kori domborműtöredék volt 2001-ben. A dombormű megvásárlását az motiválta, hogy két másik ismert töredéke már a múzeum tulajdonában van. A másik nagy összegű akvizíció pedig 2013-ban történt, 100 millió forintért állami támogatással jutottak hozzá egy óbirodalmi (i. e. 2200 körül) sírból származó, több mint kétméteres feliratos faltöredékhez.
Látható, hogy a nagyobb vásárlásokhoz eddig is a politika kellett, de a szakmaiságot háttérbe szorító pénzszórás most új dimenzióba lépett. E heti lapszámunk cikke nemcsak a jegybanki műtárgyvásárlások gyanús hátterét tárja fel, hanem azt is, mi köze lehet a vadászgató Lázár Jánosnak Matolcsy magasra hágó mecénási szenvedélyéhez.
