Januárban az orvosok, júliusban az ápolók bére emelkedik

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. december 28.

Belpol

Például a kezdő orvosok bére 619 ezer forintról 687 ezer forintra nő.

A szankciós válság ellenére a kormány újabb forrásokat biztosít az egészségügyi dolgozók jövő évi béremeléseihez, így tovább emelkedik az orvosok, az ápolók és az egészségügyben dolgozó más alkalmazottak bére is – ezt mondta az MTI-nek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Január 1-jével megtörténik a kormány és a Magyar Orvosi Kamara között – a járvány idején – létrejött béremelési megállapodás utolsó lépése is. Az orvosoknak januártól további 11 százalékkal emelkedik a bére. Ezzel egy kezdő orvos bére 619 ezer forintról 687 ezer forintra nő. Egy pályája közepén járó, 21-25 év gyakorlattal rendelkező orvosnak a bére 1,5 millió forintról 1,65 millióra emelkedik. A legtapasztaltabb, 40 éve pályán lévő orvosnak 2,1 millióról 2,38 millió forintra fog nőni a bére.

Az orvosbéremelés stabilizálni tudta az orvosi létszámot a kórházakban, ugyanakkor a megfelelő szakápolói létszám érdekében további béremelésről döntött a kormány – jelentette ki Rétvári Bence.

Az államtitkár hangsúlyozta: az újabb ápolói béremelésre két lépcsőben kerül sor: első ütemben 2023. július 1-jével, második ütemben 2024. március 1-jével.

A béremelés első ütemében a szakdolgozók béremeléséhez 41,5 milliárd forintot, az egészségügyben dolgozók béremeléséhez 8,4 milliárd forintot, azaz összesen közel 50 milliárd forintot biztosít a kormány az Egészségbiztosítási Alapon keresztül. A béremelés második üteméhez szükséges fedezetet a 2024. évi központi költségvetésben biztosítják.

A kormány tervei szerint az ápolói béremelés eredményeként 2024. március 1-jére az egészségügyi szakdolgozók átlagos alapbérének el kell érnie az orvosi átlag alapbér 37 százalékát. Ez az arány így megegyezne az európai átlagos orvosi és ápolói bérek egymáshoz viszonyított arányával.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010 óta az egészségügyben hajtotta végre a legnagyobb mértékű béremelést, az ápolók bére azóta átlagosan háromszorosára emelkedett, legutóbb 2022 januárban volt 21 százalékos ápolói béremelés. A szakorvosok jelenleg az ötszörösét vagy akár a kilencszeresét kapják alapbérként annak, mint a 2010-es kormányváltás előtt.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.