Januártól kötelező visszaváltási díjasak lesznek a műanyag, fém vagy üveg csomagolású italtermékek

Belpol

Megmutatjuk, hogyan fognak kinézni az automaták.

2024. január 1-től indul a kötelező visszaváltási rendszer,

amely a 0,1-3,0 literes űrtartalmú műanyag, fém vagy üveg csomagolású italtermékeket érinti. A visszaváltási díj – palackonként 50 forint – nem a gyártók bevételét gyarapítja, hanem a hatékonyabb, fenntarthatóbb hulladékkezelés megvalósítását szolgálja – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A közlemény szerint a fogyasztókat érintő legnagyobb újdonság, hogy a nem újrahasználható csomagolások esetében is visszaváltási díjjal növelten tudják megvásárolni a termékeket. Kiemelték, a fogyasztók a visszaváltási díj miatt magasabb árakkal találkozhatnak majd a boltokban, azonban a visszaváltást követően ezt a díjat akár háromféle módon is megkaphatják.

A kötelező visszaváltási rendszert működtető Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) országos lefedettséggel automata, illetve kézi visszaváltási hálózatot alakít ki, hogy a vásárlók a fogyasztói árban szereplő visszaváltási díjat visszakaphassák.

A kötelező visszaváltási díj azokra a palackokra vonatkozik, amelyeket a gyártók és az első hazai forgalomba hozó importőrök regisztráltak a MOHU rendszerében, és 2024. január 1. után hoznak forgalomba. Ezeket a termékeket egy logóval és új vonalkóddal azonosítják majd – írják.

A visszaváltás az új vonalkódok leolvasásán és a termék regisztrálásán alapul és a csomagolás épségét, fizikai paramétereit is ellenőrzik.

Hangsúlyozták, fontos tudni, hogy az automaták csak ép, eredeti alakját megőrző, jól olvasható vonalkódú termékeket fogadnak el visszaváltásra.

A korábban gyártott, forgalomba hozott termékek 2024. június 30-ig továbbra is kaphatók lesznek és nem kell értük visszaváltási díjat fizetni, de nem is lehet őket visszaváltani – hívja fel a figyelmet az Agrárgazdasági Kamara.

Némely üzletekben egyébként már megfigyelhetők a visszaváltó automaták. Így fognak kinézni:

 
Fotó: Narancs

(Az alábbi fotó az Aldi egyik budaörsi üzletében készült.)

Az automatán feltüntetett applikáció egyelőre még nem elérhető.

Frissítés

Időközben hétfőn az MTI közzétett egy illusztrációt, melyen a január 1-től kötelező visszaváltási díjas termékek jelölései láthatók. Eszerint külön logója lesz a nem újrahasznosítható (egyutas) és az újrahasznosítható (többutas) termékeknek.

A visszaváltási díjuk is eltér majd: a nem újrahasznosítható műanyag, fém vagy üveg csomagolású italtermékek után 50 forint többletet kell majd fizetni, és visszaváltáskor ez is jár majd vissza. Míg az újrahasznosítható flakonoknak, üvegeknek a visszaváltási díját majd a gyártók határozzák meg.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.