Jelentős forgalmi korlátozással kell számolni Netanjahu látogatása miatt

  • narancs.hu
  • 2025. március 31.

Belpol

Nézzen utána, mert sok helyen tilos lesz majd parkolni!

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő szerdától péntekig tartó budapesti látogatása miatt megváltozik a forgalmi rend a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a delegáció közlekedésének idejére úgynevezett dinamikus zárást alkalmaznak, ami azt jelenti, hogy mindig csak azt az útszakaszt és csak annyi ideig zárják le, ahol – és ameddig – a védett járművek áthaladása miatt feltétlenül szükséges. A szakaszos és időszakos lezárások nyolc kerületet érintenek, a keresztutakat nem számítva 22 kilométer hosszan, ami a teljes budapesti közúthálózatnak kevesebb mint 0,5%-a. 

Szakaszosan és időszakosan lezárják:

2025. április 2-án 19 óra és április 3-án 1 óra között a Budapest V., VI., XIV. és XV.,

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 – M4 – M0 – M3 autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi István tér útvonalat.

2025. április 3-án 7 óra és 10 óra között a Budapest I. és V.,

Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Szarvas tér – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca útvonalat.

2025. április 3-án 11 óra 30 perc és 14 óra 30 perc között a Budapest I. és V.,

Színház utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Szarvas tér – Apród utca – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Lánchíd – Széchenyi István tér útvonalat.

2025. április 3-án 12 óra 30 perc és 16 óra 30 perc között a Budapest V.,

Széchenyi István tér – Eötvös tér – Id. Antall József rakpart – Markó utcai felhajtó – Markó utca – Balassi Bálint utca – Kossuth tér – Garibaldi utcai lehajtó – Id. Antall József rakpart – Eötvös tér – Széchenyi István tér útvonalat.

2025. április 3-án 16 óra és 19 óra között a Budapest I. és V.,

Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Szarvas tér – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Lovarda utca útvonalat.

2025. április 3-án 19 óra és 22 óra között a Budapest I. és V.,

Lovarda utca – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Szarvas tér – Apród utca – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Lánchíd – Eötvös tér – Széchenyi István tér útvonalat.

2025. április 4-én 11 óra és 14 óra között a Budapest V., VI., VII., VIII. és IX.,

Széchenyi István tér – József Attila utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Deák Ferenc tér – Károly körút – Astoria – Múzeum körút – Kálvin tér – Üllői út útvonalat.

2025. április 4-én 13 óra 30 perc és 16 óra 30 perc között a Budapest V., VI., VII., VIII. és IX.,

Üllői út – Kálvin tér – Múzeum körút – Astoria – Károly körút – Deák Ferenc tér – Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila utca – Széchenyi István tér útvonalat.

2025. április 4-én 16 óra 30 perc és 19 óra 30 perc között a Budapest I. és V.,

Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Szarvas tér – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca útvonalat. 

2025. április 4-én 19 óra 30 perc és 22 óra 30 perc között a Budapest I. és V.,

Színház utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Szarvas tér – Apród utca – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Lánchíd – Széchenyi István tér útvonalat.

2025. április 6-án 7 óra és 10 óra között a Budapest V., VI., XIV. és XV.,

Széchenyi István tér – József Attila utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út – Hősök tere – Kós Károly sétány – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – M3 kivezető – M3 – M0 – M4 - Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 útvonalat.

A lezárás idején az útvonalat keresztező útszakaszokat szintén lezárják.

Tilos megállni:

2025. április 1-jén 6 óra és április 6-án 24 óra között a Budapest V., VI., XIV. és XV.,

  • M3-as ki-, bevezető szakaszán a Szilas pihenőhelyen a SHELL benzinkút melletti parkolókban,
  • M3-as kivezető szakaszának szervizútján, a Wesselényi utca és a Szentmihályi út között,
  • M3-as bevezető szakaszának szervizútján, a Széchenyi út és a Rákospalotai körvasút sor között,
  • Szőnyi úton, a BVSC pálya és a Mexikói út között lévő parkolókban,
  • Szőnyi úton, a BVSC pálya előtti parkoló teljes területén,
  • Mexikói úti P+R parkoló felüljáró melletti útszakasz mindkét oldalán,
  • Kacsóh Pongrác úti felüljáró alatt,       
  • Kacsóh Pongrác út szervizútján a Hermina út és a Borostyán utca közötti területen,
  • Széchenyi fürdő kiszolgáló útján mindkét oldalon, a Kós Károly sétánytól 50 méteresszakaszokon,
  • Széchenyi fürdő előtti félkörív mindkét oldalán,
  • Paál László sétány Kós Károly sétány felőli félkörívének mindkét oldalán,
  • Városligeti körút Kós Károly sétánytól 50 méteres szakaszon, mindkét oldalon,
  • Hősök terén,
  • Állatkerti körút mindkét oldalán a Hősök tere és a Gundel Károly út között (az étterem előtti parkolóban is),
  • Olof Palme sétány mindkét oldalán, a Műjégpálya előtt is,
  • Dózsa György úton a Lendvay utca és a Délibáb utca között,
  • Andrássy úton és a szervizúton is,
  • Rippl-Rónai utca mindkét oldalán a Délibáb utca és a Lendvay utca között,
  • Munkácsy Mihály utca mindkét oldalán a Délibáb utca és a Lendvay utca között,
  • Bajza utca mindkét oldalán a Délibáb utca és az Aradi utca között,
  • Kodály körönd teljes területén,
  • Szinyei Merse utca mindkét oldalán az Aradi utca és az Andrássy út között,
  • Felsőerdősor utca mindkét oldalán a Benczúr utca és az Andrássy út között,
  • Szív utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szegfű utca között,
  • Rózsa utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szegfű utca között,
  • Izabella utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szófia utca között,
  • Vörösmarty utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Hunyadi tér között,
  • Csengery utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Hunyadi tér között,
  • Eötvös utca mindkét oldalán az Aradi utca és a Szófia utca között,
  • Oktogon teljes területén,Jókai téren,Liszt Ferenc téren a Paulay Ede utca és az Andrássy út között,
  • Nagymező utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Mozsár utca között,
  • Hajós utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Lázár utca között,
  • Dalszínház utca mindkét oldalán a Paulay Ede utca és a Révay utca között,
  • Székely Mihály utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Paulay Ede utca között,
  • Dobó utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Révay utca között,
  • Káldy Gyula utca mindkét oldalán a Révay utca és a Paulay Ede utca között,
  • Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán a Révay utca és a Deák Ferenc tér között,
  • József Attila utca mindkét oldalán,Hercegprímás utca mindkét oldalán a József Attila utca és a Szent István tér között,
  • Sas utca mindkét oldalán a József Attila utca előtt 50 méter hosszan,
  • Október 6. utca mindkét oldalán a Mérleg utca és a József Attila utca között,
  • Hild téren a József Attila utca előtt 50 méter hosszan,
  • József nádor téren a József Attila utca előtt 50 méter hosszan,
  • Erzsébet téren a József Attila utca előtt 50 méter hosszan,
  • Nádor utca mindkét oldalán a Zrínyi utca és a József Attila utca között,
  • Mérleg utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és a Hild tér között,
  • Széchenyi tér teljes területén,Széchenyi téren a Magyar Tudományos Akadémia előtti nagyparkolóban,
  • Akadémia utca mindkét oldalán a Széchenyi tér és a Vigyázó Ferenc utca között,
  • Dorottya utca mindkét oldalán,
  • Apáczai Csere János utca mindkét oldalán a Széchenyi István tér és a Vigadó utca között.

2025. április 1-jén 6 óra és április 4-én 24 óra között a Budapest I., V., VI. és VII.,

  • Budai alsó rakparton a Lánchíd alatt és előtte-utána 50-50 méteres szakaszon,
  • Clark Ádám téren,
  • Lánchíd utca mindkét oldalán, a parkolóban is,
  • Öntőház utca mindkét oldalán,
  • Ybl Miklós téren,
  • Apród utca mindkét oldalán,
  • Döbrentei utca mindkét oldalán az Ybl Miklós tér és a Fogas utca között,
  • Szarvas téren,
  • Váralja utca mindkét oldalán az Attila úttól a Déli Rondellához vezető lépcsőig, valamint az Orvostörténeti Múzeum feletti parkolóban,
  • Attila út mindkét oldalán a Döbrentei tér és az Attila köz között,
  • Attila út 2. szám melletti épület mindkét oldali parkolójában,
  • Dózsa György téren,Palota út mindkét oldalán,
  • Váralja utca mindkét oldalán a Palota úttól 50-50 méter hosszan,
  • Tábor utca mindkét oldalán a Logodi utca és a Palota út között,
  • Lovas út mindkét oldalán a Palota út előtt 50 méter hosszan,
  • Színház utca mindkét oldalán,
  • Szent György utca mindkét oldalán,
  • Szent György téren,Dísz téri parkoló teljes területén,
  • Akadémia utca páratlan oldalán a Kossuth tér és a Zoltán utca között,
  • Garibaldi utca mindkét oldalán az Akadémia utca és a Garibaldi köz között,
  • Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Kossuth tér és a Stollár Béla utca között,
  • Markó utca mindkét oldalán a Széchenyi felső rakpart és a Falk Miksa utca között,
  • Széchenyi felső rakparton a Kossuth tér és a Stollár Béla utca vonala között,
  • Széchenyi felső rakparton a Zoltán utca és a Steindl Imre utca között,
  • Pesti alsó rakparton a Lánchíd északi és déli oldalán található parkolókban,
  • Pesti alsó rakparton a Stollár Béla utca vonala és a Wekerle Sándor utca vonala között,
  • Eötvös téri felhajtó mindkét oldalán,
  • Paulay Ede utca mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky úttól 50 méter hosszan,
  • Deák Ferenc téren,Károly körút mindkét oldalán a Deák Ferenc tér és az Astoria között,
  • Király utca mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky út és az Anker köz között,
  • Bárczy István utca mindkét oldalán a Károly körút előtt 50 méter hosszan,
  • Dob utca mindkét oldalán a Károly körúttól 50 méter hosszan.

2025. április 2-án 6 óra és április 4-én 24 óra között a Budapest V., VII., VIII. és IX.,

  • Múzeum körút mindkét oldalán,
  • Ferenczy István utca mindkét oldalán a Múzeum körút és a Magyar utca között,
  • Kecskeméti utca mindkét oldalán a Kálvin tér és a Bástya utca között,
  • Bródy Sándor utca mindkét oldalán a Múzeum körút előtt 50 méter hosszan,
  • Múzeum utca mindkét oldalán a Múzeum körúttól 50 méter hosszan,
  • Kálvin tér teljes területén,
  • Üllői út mindkét oldalán a Kálvin tér és a Nagyvárad tér között,
  • Szabó Ervin téren,
  • Erkel utca mindkét oldalán az Üllői úttól 50 méter hosszan,
  • Szentkirályi utca mindkét oldalán az Üllői úttól 50 méter hosszan,
  • Köztelek utca mindkét oldalán az Üllői út előtt 50 méter hosszan,
  • Kinizsi utca mindkét oldalán az Üllői úttól 50 méter hosszan,
  • Mária utca mindkét oldalán az Üllői út előtt 50 méter hosszan,
  • Hőgyes Endre utca mindkét oldalán az Üllői út előtt 50 méter hosszan,
  • Ferenc körút mindkét oldalán az Üllői úttól 50 méter hosszan,
  • József körút mindkét oldalán az Üllői úttól 50 méter hosszan,
  • Kisfaludy utca mindkét oldalán az Üllői úttól 50 méter hosszan,
  • Liliom utca mindkét oldalán az Üllői úttól 50 méter hosszan,
  • Vajdahunyad utca mindkét oldalán az Üllői út előtt 50 méter hosszan,
  • Páva utca mindkét oldalán az Üllői út előtt 50 méter hosszan,
  • Futó utca mindkét oldalán az Üllői út előtt 50 méter hosszan,
  • Berzenczey utca mindkét oldalán az Üllői úttól 50 méter hosszan,
  • Nagy templom utca mindkét oldalán az Üllői úttól 50 méter hosszan,
  • Bokréta utca mindkét oldalán az Üllői út előtt 50 méter hosszan,
  • Leonardo da Vinci utca mindkét oldalán az Üllői út előtt 50 méter hosszan,
  • Viola utca mindkét oldalán az Üllői úttól 50 méter hosszan,
  • Bókay János utca mindkét oldalán az Üllői úttól 50 méter hosszan,
  • Thaly Kálmán utca mindkét oldalán az Üllői út előtt 50 méter hosszan,
  • Szigony utca mindkét oldalán az Üllői út előtt 50 méter hosszan,
  • Üllői út szervizútján a Semmelweis Egyetem előtt az Üllői úttól 50 méter hosszan,
  • Lenhossék utca mindkét oldalán az Üllői úttól 50 méter hosszan,
  • Korányi Sándor utca mindkét oldalán az Üllői út előtt 50 méter hosszan,
  • Márton utca mindkét oldalán az Üllői út előtt 50 méter hosszan,
  • Sobieski János utca mindkét oldalán az Üllői úttól 50 méter hosszan,
  • Telepy utca mindkét oldalán az Üllői út előtt 50 méter hosszan,
  • Ernő utca mindkét oldalán az Üllői úttól 50 méter hosszan,
  • Mihálkovics utca mindkét oldalán az Üllői út előtt 50 méter hosszan,
  • Haller utca mindkét oldalán az Üllői úttól 50 méter hosszan.

 Az érintett területeken 2025. április 2. és április 6. között a kijelölt taxiállomások nem működnek. Azon gépjárművek tulajdonosai, akik az érintett terület megállni tilos jelzéssel ellátott útszakaszán parkoltak, és gépjárművüket elszállították, a 06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhetnek, közölte a BRFK. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.