Jogerősen is elítélték Varju Lászlót az MTVA székházánál történtek miatt

  • narancs.hu
  • 2024. december 3.

Belpol

Emellett választási csalást is kimondott a Kúria kedden, a DK politikusa bukja a helyét az országgyűlésben.

Valószínűleg 23 évnyi munka után távozik a parlamentből Varju László, a DK újpesti képviselője, miután a politikust testi sértés és választási csalás miatt ítélte el jogerősen a Kúria kedd délelőtt. 

A 2012-ben elfogadott országgyűlési törvény alapján „ki kell mondani az összeférhetetlenségét annak a képviselőnek, akit képviselősége alatt bűntett miatt jogerősen elítéltek”. Az Alaptörvény szerint pedig automatikusan megszűnik a képviselő megbízatása, ha az Országgyűlés kimondja az összeférhetetlenséget.

Mivel Varju László egyéni választókerületben (Újpest-Angyalföld) jutott mandátumhoz, így időközi választás jön jövő év elején.

Gyurcsány Ferenc gyorsan be is jelentette: a DK Varjut indítja az időközi választáson. „Ha Varjutól Orbánék a Kúria segítségével elvették a mandátumát, akkor választáson, az újpestiekkel közösen Laci újra győzni fog” írta Facebookon.

„Én hiszek abban, hogy semmilyen bűncselekményt nem követtem el, sem az MTVA épületében, nem félemlítettem meg senkit sem, és nem követtem el választási bűncselekményt” – mondta a Telex szerint ítélethozatal előtti sajtótájékoztatón Varju László, hozzátéve, ő azt várja, felmenti a Kúria.

A politikust országgyűlési képviselőjét garázdaság, testi sértés és választási csalás ügyében állították bíróság elé. Garázdasággal és testi sértéssel az MTVA épületében történt 2018-as dulakodás miatt vádolták, választási csalással pedig azért, mert 2018-ban a választások előtt rávett egy független képviselőt Újpesten, hogy lépjen vissza.

 
Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselője felszólal a Parlamentben
Forrás: Facebook
 

2023 januárjában a Fővárosi Törvényszék elsőfokon garázdaságért és választási csalásért ítélte el Varjut. A Fővárosi Ítélőtábla februárban helyben hagyta az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetést, a 900 ezer forintos pénzbírságot, és a harmadik vádpontban, testi sértés miatt is bűnösnek mondták ki. A Fővárosi Ítélőtábla szerint Varju szándékosan húzta ki a biztonsági őr lábát az MTVA-székházban 2018 decemberében, amikor több képviselővel együtt bementek a székházba azzal a céllal, hogy olvassák be a túlóra-törvény ellen tüntetők követeléseit. A Kúria a mostani ítéletében megerősítette az Ítélőtábla döntését, jogerősen 900 ezer forintos pénzbüntetést kell fizetnie a DK-s képviselőnek.

Ugyanennek a tüntetéssorozatnak a következményeként jutott hasonló sorsra nemrég a momentumos Fekete-Győr András is: ő egy füstbomba eldobása miatt kapott felfüggesztettet, amivel szintén elvesztette a képviselői helyét. Mivel ő listáról került be, ezért emiatt nem lesz új választás sehol.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.