Jövőre 142 milliárd forintból gazdálkodhat az MTVA

  • narancs.hu
  • 2023. október 24.

Belpol

Ez 15 milliárdos forrásnövekedést jelent a 2023-as költségvetéshez képest.

A kormányzat benyújtotta a parlament elé a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2024. évi egységes költségvetéséről szóló törvényt, amiből többek között kiderül, mennyiből fog működni a jövőre az NMHH, a Médiatanács, valamint az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – vette észre az economx.

A Költségvetési Bizottság elnöke, Vajda Zoltán által jegyzett dokumentum szerint az NMHH 2024. évi költségvetésének kiadási és bevételi főösszegét is 57 750 millió, azaz ötvenhétmilliárd-hétszázötvenmillió forintban határozza meg. A Médiatanács esetében két lehetőség áll a parlament előtt: vagy, 820 vagy pedig 554 millió forint lehet a büdzsé.

Az MTVA jövőre 142 058,5 millió, azaz egyszáznegyvenkettőmilliárdötvennyolcmillió-ötszázezer forintból fog működni. 

Személyi juttatásokra és járulékokra az MTVA-nál több mint 28 milliárdot (28 402,7 millió forint) fordítanak majd. Bevételi oldalról közszolgálati hozzájárulás címen 126,2 milliárd folyik be az MTVA-hoz, ám jövőre több mint hétmilliárd forintnyi kereskedelmi, vagyongazdálkodási és egyéb bevétellel is számolnak.

A portál emlékeztetett, a 2023-as költségtervezetben 126 577,3 millió forint szerepelt az MTVA büdzséjében, tehát több mint 15 milliárddal növekedett az elkölthető forrás a választási évben.

(Címlapképünkön: Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, az MTVA vezérigazgatója.)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.