Kocsis Máté a Facebook szerint a Kossuth téren ünnepelt, pedig éppen Krétán nyaralt

  • narancs.hu
  • 2023. október 24.

Belpol

Bayer Zsolttal és Kálomista Gáborral.

A Népszava egyik olvasója kedd reggel több olyan fényképet küldött a lap szerkesztőségének, amelyeken az látható, ahogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Halász János frakciószóvivő, Bayer Zsolt és Kálomista Gábor társaságában éppen felszállni készül a krétai Heraklionból Budapestre induló repülőjáratra. 

Ez leginkább azért meglepő, mert a frakcióvezetőnek az általa október 23-án délelőtt 11 órakor „Szabadság napja” címmel közzétett Facebook-bejegyzés és a helymegjelölés – „Kocsis Máté jelenleg itt van: Kossuth tér“ – szerint Magyarországon kellett volna lennie.

Kocsis Máté láthatóan számolt azzal, hogy esetleg felismerhetik, melegítőben, szakállasan, napszemüvegben, arcába húzott baseball sapkával érkezett meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A termináljára. A lap egyik újságírója itt próbálta megkérdezni tőle, mi az oka annak, hogy a krétai vakációja alatt próbálta elhitetni, hogy Budapesten, a Kossuth téren ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóját. Kocsis Máté erre úgy válaszolt,

a Facebook-bejegyzést a munkatársa írta, majd elnézést kért, amiért ez félreértésre adott okot. 

Bár az október 23-i Facebook-bejegyzésből azóta eltűnt a helymegjelölés, a Népszava videója megörökítette a bejelentkezést, miszerint Kocsis Máté hétfőn állítólag a Kossuth téren volt.

A lap emlékeztetett, nem ez az első hasonló fideszes malőr. 2020 augusztusában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szíjj László oligarcha akkori luxusjachtján, a Lady MRD-n nyaralt az Adriai-tengeren, miközben a Facebookra feltöltött képei alapján úgy tűnt, mintha Budapesten dolgozott volna.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.