Juhász Péterék október 23-ra a Szabad sajtó útra hirdettek tüntetést

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 29.

Belpol

Eldöntötték az Együtt volt tagjaival, nem alakítanak új pártot, szervezetet, de aktívak maradnak.

„Október 23-án 3 órakor a Szabad sajtó úton tüntetünk!” – írja Juhász Péter a Facebook-oldalán.

A posztból kiderült, találkozott az Együtt volt tagjaival, és döntésre jutottak, elhatározták, hogy nem szerveznek új pártot, de még csak szervezetet sem hoznak létre. „Egyetértünk azokkal, akik az elmúlt időben megírták, hogy Orbán rendszere demokratikus úton nem váltható le, hiszen nem demokrácia.”

„Azt azonban nagyon fontosnak tartjuk, mi, aktív állampolgárok, hogy továbbra is ellenálljunk a szélsőséges hatalomgyakorlásnak” – vallja Juhász.

Az egykori Együtt vezetője szerint fontos, hogy a többség megmutassa magát, hogy a külvilág lássa, „Magyarország többsége az Európai Unióban és demokráciában szeretne élni”.

„Ezért nem magunknak ácsolunk színpadot, hanem azoknak, akik valóban tesznek azért, hogy Magyarország az Európai Unió része maradjon és helyre álljon a jogállam.”

Juhászék szerint ma a sajtó szabadsága az egyik legfontosabb kérdés. Ezért is szervezik a tüntetést.

Juhász Péter

Október 23-án 3 órakor a Szabad sajtó úton tüntetünk!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.