Rétvári Bence: Az iskolai nevelés sem kulturálisan, sem felekezetileg nem lehet független

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 29.

Belpol

„Az iskolának nem a semlegességre kell nevelnie, hanem az elköteleződésre.”

Az iskolának nem a semlegességre kell nevelnie, hanem az elköteleződésre, arra, hogy az emberek tudjanak és merjenek elköteleződni valami mellett – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton, a szobi Szent László Gimnázium ünnepségén.

Az iskola fennállásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen Klebelsberg Kunó egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter 90 évvel ezelőtti szavait idézve arról beszélt, hogy egy nemzet csak bizonyos mennyiségű negatív embert bír el, és pozitív, aktív, produktív, konstruktív emberekre van szüksége, akiket a család mellett csak az iskola tud kinevelni.

Az államtitkár hangsúlyozta, az iskolai nevelés sem kulturálisan, sem felekezetileg nem lehet független, ahogyan ezt a rendszerváltás utáni magyar oktatás hirdette, hiszen Magyarország keresztény gyökerű államisággal rendelkezik.

Az államtitkár szerint a diákoknak meg kell tanulniuk – az egyházi és az állami iskolákban egyaránt – azt, hogy mi a helyes és mi a helytelen, mi a jó és mi a rossz, valamint, hogy mi visz előre és mi nem. Az iskola ne csak a tárgyi tudást adja át, hanem az értékeket is segítsen észrevenni, és elköteleződni mellettük.

Az Emmi parlamenti államtitkára kiemelte, elköteleződés nélkül hátat fordítanánk saját kultúránknak, saját hagyományainknak és múltunknak, és úgy tekintenénk magunkra, mint egy ideérkezett marslakó, akinek most kellene saját identitását és jövőképét megtalálnia.

Rétvári leszögezte: a jövő Magyarországán az oktatás és az állami szervek működésében sem a semlegességet kell választani, hanem védeni, erősíteni kell az európai kultúrát és a magyar kulturális gyökereket.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.