Kampányülés, botránykeltés - mondja a Fidesz az ellenzék által kezdeményezett klímaügyi vitanapról

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. szeptember 13.

Belpol

Valószínűleg nem lesznek ott az ülésen a kormánypárti képviselők.

Az ellenzék tavaly december 12-re is rendkívüli, "halasztást nem tűrő" parlamenti vitanapot kezdeményezett az éghajlatváltozásról, aztán képviselőik részt sem vettek rajta, ez is bizonyítja, hogy most is csak kampányülésről és hangulatkeltésről van szó - közölte a Fidesz-frakció pénteken az MTI-vel.

Jövő szerdán tartja az Országgyűlés ellenzéki kezdeményezésre összehívott rendkívüli ülését, amelyen határozatképesség esetén egy klímaügyi határozati javaslatot vitatnának meg. A közleményből viszont úgy tűnik, a fideszesek nem lesznek jelen, így aligha lesz határozatképes a Parlament.

Az LMP augusztus végén jelentette be, hogy kezdeményezi a parlament rendkívüli ülésének összehívását, amelyen tájékoztatást vár a kormánytól Magyarország klímaügyi vállalásairól.
A kezdeményezést az LMP-s képviselők mellett támogatták a Párbeszéd-, a DK-, a Jobbik-frakció tagjai, valamint MSZP-s és független képviselők is.

Az ülés megtartását a szeptember 23-i ENSZ-klímacsúcs miatt tartják fontosnak az ellenzéki képviselők, akik szeretnék megvitatni a kormány klímacsúccsal kapcsolatos álláspontját, valamint azt, hogy Magyarország milyen kötelezettségeket vállal 2030-ig a klímaváltozás megfékezése és az alkalmazkodási feladatok terén.

A Fidesz értékelése szerint az ellenzék csak "botránykeltéssel" foglalkozik. Kampány van, az ellenzék kampánycélokból akarja összehívni az Országgyűlést, amivel a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja nem ért egyet - írta a Fidesz-frakció.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.