Karácsony Gergely szerint a HírTv kiforgatta a szavait, nem lenne EP-listavezető

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 27.

Belpol

A politikus azt mondta, nem időszerű a kérdés.

Karácsony Gergely azt mondja, nem mondott olyat, hogy vállalná bármilyen ellenzéki pártszövetség EP-listájának vezetését, noha a HírTV arról számolt be, hogy a Párbeszéd politikusa vállalná egy ellenzéki pártszövetség EP-listájának vezetését.

Karácsony a Mércének úgy nyilatkozott, hogy a Hír TV-nek a hétvégén azt mondta, nem időszerű a kérdésfelvetés, ehhez képest a tévé azzal a címmel közölt riportot, hogy „Karácsony a Hír TV-nek: Vállalnám!” Az interjúból viszont csak az alábbi részletet vágták be a tévében lement riportba: „Én nagyon hiszek a szociális Európában, nagyon hiszek a szociális demokrácia magyarországi és európai terjesztésében, és egy olyan kampányt szívesen tudnék támogatni bármilyen szinten, ami ezeket a szociális kérdéseket feszegeti és az Európai Unió jelenlegi működésével kapcsolatos kritikákat sem rejti véka alá. Azt gondolom, hogy egy ilyen típusú kampányt érdemes lenne csinálnia magyar baloldalnak.”

Az Index közben arról írt, hogy még arról sincs hivatalos döntés, hogy az MSZP és a Párbeszéd közös listán indul-e az EP-választáson.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.