Karácsony véderdővel akadályozná meg, hogy kínai vegyi anyagok elosztóközpontja épüljön Budapesten

  • narancs.hu
  • 2023. június 27.

Belpol

A főpolgármester szerint a projekt súlyos kockázatot jelenthet a helyben lakók számára.

Rendkívüli online sajtótájékoztatót tartott kedd délután Karácsony Gergely főpolgármester, miután a Direkt36 által megismert belső kormányzati anyagokból kiderült, Rogán Antal és köre már dolgozik azon, hogy kínai vegyi anyagok elosztóközpontjává tegyék Magyarországot.

Karácsony Gergely közölte: kedd reggel sajtóhírekből értesült arról, hogy a magyar kormány és kínai partnereik az európai akkumulátorgyártáshoz szükséges veszélyes vegyi anyagok legfontosabb bázisát Budapestre szeretnék telepíteni, és innen kívánják ellátni nemcsak a Magyarországot, hanem egész Európát áthálózó kínai akkumulátorgyárakat

„olyan veszélyes anyagokkal, amelyek egy katasztrófahelyzet esetén nagyon súlyos kockázatot jelenthetnek a helyben lakók számára”. 

A főpolgármester szerint semmilyen tájékoztatást nem kaptak a kormánytól, azonban pontosan tudják, hogy „amikor valami nagy disznóság készül, azt titokban szokták csinálni”. A főpolgármester megalapozottaknak minősítette azokat az értesüléseket, amelyek szerint a kormány ezt az üzletet szeptemberben nyélbe akarja ütni. Kiemelte, főpolgármesterként mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy ez a terv ne valósulhasson meg.

Budapest nem lehet kínai méreglerakat! - Online sajtótájékoztató.

Posted by Karácsony Gergely on Tuesday, June 27, 2023

Karácsony Gergely arról beszélt, a fővárosi közgyűlés szerdai ülésén napirendre kívánja vetetni azt a napirendi pontot, amely „az összes létező jogi eszközt megragadja annak érdekében, hogy megállítsuk ezt az eszelős tervet”. A beruházást a hírek szerint egy jelenleg még beépítetlen területen akarják megvalósítani, amin fővárosi önkormányzat már korábban is szerette volna bővíteni a várost körülvevő véderdőt. A főpolgármester jelezte: „itt az ideje, hogy felgyorsítsuk ezt a folyamatot”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.