Kásler: javítani kell az emberek egészségi állapotán

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. május 4.

Belpol

De ez nem jelenti az egészségügy javulását.

A betegségek megelőzésére, elkerülésére, az egészségben töltött élettartam  meghosszabbítására koncentrál az új, egészségkultúráról szóló program, e célok eléréséhez egészséges életkörülményeket kell teremteni – mondta Kásler Miklós a Magyar Hírlapnak.

Az emberi erőforrások minisztere a lap szombati számában megjelent interjúban kifejtette, hogy ki kell iktatni az életünkből azokat a tényezőket, amelyek betegséghez vezetnek: a kémiai, fizikai, biológiai károsító tényezőket, a rossz életmódbeli szokásokat, a helytelen táplálkozást.

Hozzátette, hogy ebben rendkívül fontos szerepe van a nevelésnek, a szemléletváltásnak. A program elsősorban a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. A betegségek jelentős hányada megelőzhető az egészséges életmóddal, a helyes táplálkozással, a rendszeres testmozgással, ennek igényét már óvodás, kisiskolás korban ki kell alakítani a gyerekekben.

A miniszter az egészségügyi szűrőprogramokkal kapcsolatban fontosnak tartja a felvilágosítást, és hogy a szűrőprogramok könnyen elérhetőek legyenek. Hangsúlyozta, a kormány mindent megtesz, hogy a rizikócsoport tagjai részt vegyenek ezeken a vizsgálatokon, de az embereknek maguknak is fel kell ismerniük, hogy mindez értük van, mert a betegségek korai felismerése és kezelése jelentősen javíthatja az életkilátásokat és megmentheti az életüket.

A miniszter szólt arról is, hogy a magyar népesség egészségi állapotát jelző mutatók uniós összehasonlításban még mindig kedvezőtlenek, azonban több egészségmutatóban sikerült pozitív irányú elmozdulást elérni az utóbbi időszakban. Példaként említette, hogy bár a születéskor várható élettartam közel öt évvel alacsonyabb nálunk, mint az Európai Unió átlaga, 2012-höz képest a magyar férfiak születéskor várható élettartama egy évvel, a nőké 11 hónappal nőtt, és ezzel párhuzamosan jelentősen hosszabbodott az egészségben eltöltött évek száma is.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.