Keményen beleszállt Szöllősi Györgybe a Nemzeti Sport kirúgott munkatársa

  • narancs.hu
  • 2019. január 12.

Belpol

30 évig dolgozott a lapnál, miután elküldték, eltüntették a személyes holmijait is.

 

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett Sinkovics Gábor, akit 30 év után rúgtak ki a Nemzeti Sporttól tavaly ősszel – tudta meg a 444.hu. Sinkovics ugyanis, amikor bement a szerkesztőségbe a holmijaiért, azoknak hűlt helyét találta: elvitték a szekrényét a személyes tárgyaival, olvasói leveleivel, dedikált könyveivel együtt.

A sportújságírótól számos alkalommal kért interjút a portál, amiket ő visszautasított, viszont elküldött egy véleménycikket, amelyet teljes terjedelemben leközöltek. Sinkovics nem kevesebbet ír, mint:

  • A lap főszerkesztőjét, Szöllősi Györgyöt (akit csak Orbán Viktor kedvenc újságírójaként tartanak számon) udvari bohócnak tartja, akiben annyi férfiasság sem volt, hogy a szemébe nézzen, amikor a mellé beültetett pártkatona kirúgta,
  • Úgy látja, hogy itthon a seggnyalás a legnépszerűbb sportág,
  • Orbán Viktor kormánya keresztény szeretetből zárat be újságokat és üldöz el egyetemet,
  • A kritikus szavakat kiszerkesztették a cikkeiből, továbbá az egyik írásából a sertéstelep szót átírták nyesttelepre, mert azután jelent meg pár héttel, hogy kitört a botrány Kósa Lajos édesanyjának sertéstelepe miatt.

Cikkünk megjelenése után reagált a Mediaworks Zrt. Alább olvashatja a cég közleményét:

"Korábbi munkavállalónk írása meg nem történt eseményeket, valótlanságokat és rágalmazásokat tartalmaz, s ezzel negatív színben tünteti fel a Mediaworks Hungary Zrt.-t és annak alkalmazottait. A tisztánlátás érdekében ezúton szeretnénk a Sinkovics Gábor távozásával kapcsolatos tényeket rögzíteni.Sinkovics Gábor és a Mediaworks Zrt. 2018. október 10-én állapodtak meg Sinkovics munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetéséről.

Sinkovics Gábor munkaviszonya 2018. október 31-én szűnt meg, a munkáltató a megállapodásban szereplő időpontig Sinkovics Gábor minden járandóságát kifizette. A megállapodásban Sinkovics aláírásával megerősítette, hogy valamennyi magántulajdonát képező ingóságát hiánytalanul átvette, továbbá a felek kötelezettséget vállaltak arra, hogy a nyilvánosság előtt nem tesznek egymásra jó hírnevet sértő tartalmú kijelentéseket.

A felek aláírásukkal rögzítették, hogy egymással szemben semmiféle követelésük nincs. Sinkovics Gábor megsértette a megállapodásban rögzítetteket, így szerződésszegést követett el. A Mediaworks Zrt. Sinkovics Gáborral és a levelét közlő médiumokkal szemben megteszi a szükséges jogi lépéseket."

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.