Gyurcsány Ferenc: A pedofilbotrányt soha nem látott lejáratókampány fogja követni
A DK elnöke rendőrségi forrásokra hivatkozva állítja, eljárások indulnak ellenzéki politikusok, polgármesterek ellen.
A DK elnöke rendőrségi forrásokra hivatkozva állítja, eljárások indulnak ellenzéki politikusok, polgármesterek ellen.
A szabályozás részletei fokozatosan lépnek hatályba a következő egy-másfél év során.
Homofób riogatással szerzi vissza a befolyását a kegyelmi ügy egyik főszereplője.
Rogán Antal hatásköréből pedig egy csipetnyit visszanyesett a kormányfő.
De még a pártja sem alakult meg a volt igazságügyi miniszter exférjének.
Orbán Viktor még emberek közé is kimerészkedett Brüsszelben, hogy egy ottani gazdatüntetésen bujtogathasson az EU ellen. Ez nem véletlen: a szélsőjobb mindenhol rátelepedett a traktorosok valóban létező problémáira. Orbánék itthon persze nem nézik jó szemmel a hasonló megmozdulásokat.
A Fővárosi Önkormányzat és a civil szervezetek közös rendezvényén lehet látni, hallani.
Budapest VI. kerületének önkormányzata mentorálással is segíti, hogy helyrejöjjön az életük.
Az Európai Bizottság szerint Magyarország ez ügyben is uniós jogot sértett.
Ezúttal annyi a különbség, hogy mindenki a saját lakóhelyén számláljon.