A diktatúra is szakma. Kell hozzá arra hajlandó és felkészült elnyomó apparátus az utcai rendőrtől állambiztonságiak hadán és a bíróságokon át a közigazgatás legalsó pontjaiig odaadó, de legalábbis azt tudomásul vevő hivatalnokokig. Akik elvégzik az aprómunkát, végrehajtják a mindennapos vegzatúrát. Például a tanár jelenti, hogy egyik gyerek „nemkívánatos eszmét terjeszt”, amire belelendül a teljes apparátus: a szülőket kirúgják állásukból, a gyereket elhurcolják állami otthonba, és így tovább. Láttunk ilyet mostanában? Igen, két országgal odébb. Az újszovjet birodalom „szerencséjére” Lenin és Feliksz Dzerzsinszkij emlőin táplált társadalmat örökölt meg negyedszázada, ennek köszönhetően jóval előbbre tart a hozzá szemlátomást felzárkózni igyekvő magyar testvéreknél.
Akiknél most már felesleges azon elmélkedni, hogy belül lelkileg felkészült-e a kényúr arra, hogy „rendes” elnyomást honosítson meg. A látszólag a civil szervezeteket és a független médiát megcélzó, a valóságban az egész társadalomnak hadat üzenő törvényjavaslat (bárhogyan fogják is esetleg kissé „finomítani”) egyértelmű helyzetet kíván teremteni: nix ugribugri! Mindenkinek, aki másképpen rendezné be a világot körülöttünk. Most Ukrajna a fedősztori, az új Soros. Az „ukrán propaganda” terjesztése lesz az a szégyenbélyeg, amire meg kellene mozdulnia a teljes államgépezetnek. Egyetlen cél érdekében: félelembe taszítani és ott tartani a lakosságot. Ez azonban nem is annyira könnyű, az elhatározás kevés ehhez. Hosszú és kemény drill jutalma az, hogy a társadalom nagy része a demokratikus berendezkedés önkéntes jogkövetésétől eljusson a diktatúrabeli önkéntes jogfosztásig.
Magyarországon az utolsó politikai indíttatású, közvetlenül a hatalom megtartását szolgáló tömeges rendőri elnyomó művelet 1988. október 23-án volt. Az is olyan rezsim (egyik szárnyának) utolsó fellángolása, amely körül a jövő már látható volt, de a fennálló rend csúcsán a hatalomvesztés réme még képes volt összerázni az erőszakapparátust. Akkorra a négy évtized alatt összerakott és egyben tartott hatalmi gépezet már megroppant, működtetőinek zöme kiábrándult. A különböző szintű pártcsinovnyikok egy részét addigra háttérbe is szorították, a zászlót még magasan lobogva tartók szavaira egyre kevesebb helyen állt haptákba tanácsi dolgozó, rendőr és bíró, vállalatigazgató és szakszervezeti bizalmi. Napjainkra azonban még nem épült ki az a hatalmi lánc, amely az egyre represszívebb jogszabályoknak üzembiztosan érvényt szerez. Az akaratkikényszerítés formális és nem formális végrehajtásának egészen finom láncolata még nincs készen. A nyomorúságos vidékeken hetedíziglen öröklődő alávetettség messze nem elég; ez a népesség egyébként sem célcsoportja a most alakot öltő hatalmi kísérletnek. Jelenleg a városi és városias közösségekhez kell szólni - „a lányomnak mondom, hogy a menyem is értsen belőle”.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
