Ismét 20 ezer szavazatszámlálót keresnek, most június 9-re

  • narancs.hu
  • 2024. március 13.

Belpol

Ezúttal annyi a különbség, hogy mindenki a saját lakóhelyén számláljon. 

Ismét önkéntes szavazatszámlálókat keres a 20k, amelynek vállalt missziója, hogy a június 9-i két választás (európai parlamenti és önkormányzati) során – hasonlóan mint 2022-ben, de a mostani választás jogi sajátosságaihoz igazodóan – őrködjön a szavazás tisztasága felett. 

A kezdeményezés most 20k2024 néven fut, a kampányt indító levélben pedig arra emlékeztettek, hogy egy ország demokratikus működésének alapja, mondhatni minimuma a választások tisztasága, ennek egyik fontos garanciája a szavazás törvényességnek minél szélesebb körű felügyelete.

"Magyarország egyre inkább megosztott, rossz a hangulat, apátia van a közügyek, a társadalmat feszítő problémák iránt. Ebben a helyzetben még inkább fontos, hogy minél több olyan aktív állampolgár legyen, akik törődnek a közélettel, és ebben aktív szerepet is vállalnak. Legyen szó akár a szavazatok számlálásáról, akár más civil aktivitásról" – írták, emlékeztetve arra, hogy 2022-ben a 20k közösségének tagjai az ország különböző szegletei és különböző politikai szimpátiájú emberek között igyekeztek hidat képezni. 

A június 9-i választásokra is szavazatszámlálókat keresnek, de mivel az önkormányzati választáson csak a lakcím vagy a tartózkodási hely szerinti településen (kerületben) lehet leadni a szavazatot, olyan számlálást szerveznek, ahol – mindkét választásra vonatkozóan – a lakóhelyen lehet számolni.

"Az a célunk, hogy minél több településen ott legyünk, de minimum a legnagyobb városokban, településeken legyenek 20k-s szavazatszámlálók" – írták. A számlálás feladatai egyébként nem térnek el attól, amit 2022-ben kellett csinálni, csak annyival lesz nehezített a pálya, hogy sokkal több fajta szavazólapot kell megszámolni majd.

Jelentkezni hamarosan a 20k oldalán lehet majd, de a jelentkezés még nem nyílt meg. A szavazatszámlálás mellett viszont a szervezésben is részt lehet venni a 20k központi stáb tagjaként Product Owner és Project manager több típusú feladatban; az IT csapat tagjaként: React fejlesztő, Rest API integrációban jártas fejlesztő, Üzleti elemző, Data engineer, és Data típusú projektekben jártas fejlesztő posztban; a tervezői csapatban: User Experience designerként, Product designerként, és az ügyfélszolgálati csapatban: lelkes segítőként, akik segítenek a szavazatszámláló jelöltektől bejövő kérdések megválaszolásában. 

Jelentkezni a szavazatszamlalas [at] 20k [dot] hu e-mail címen lehet! 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?