Két nap pótszabadságot kapnak a MÁV-dolgozók, ha beoltatják magukat

  • narancs.hu
  • 2021. november 5.

Belpol

Ösztönzés gyanánt. A dolgozóknak november 30-ig kell felvenniük az oltást.

Két nap pótszabadságot ad a MÁV azoknak a munkatársainak, akik felveszik a koronavírus elleni oltást – közölte a vállalat.

A vasúti társaság közleménye szerint az új rendelkezés minden munkavállalót érint, akik legkésőbb november 30-ig beoltatják magukat, és ezt igazolják is. A pótszabadságokat jövőre lehet majd kivenni.

Korábban a Vasutas Szakszervezet elnöke úgy nyilatkozott, hogy ha kötelezővé teszik az oltást, leállhat a vasúti közlekedés Magyarországon. A Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet elnöke, Dobi István is azt közölte, hogy ha kötelezően előírják az oltakozást, akkor a Volán is leáll.

Mint ismert, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a múlt heti Kormányinfón, hogy a magyarországi cégek jogot kapnak rá, hogy előírják dolgozóiknak, illetve a munkavégzéshez a koronavírus elleni oltást.

(MÁV)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.